Sport

Dibuszt bolgár rohamokra figyelmezteti Kovácsik

Bors

Létrehozva: 2019.06.19.

Forrás: Bors

Utolsó csapataként húzták ki és sorsolták össze a magyar bajnokot a bolgár aranyérmessel, amely azóta, hogy nyolc éve feljutott az első osztályba, minden évben megnyerte hazája bajnokságát. A játékoskeretét tekintve csaknem 50 millió euróra (16,1 milliárd Ft) becsült csapat ráadásul komoly európai tapasztalattal rendelkezik, az elmúlt hat évben há­romszor jutottak fel az EL, kétszer pedig a BL főtáblájára.

– A bolgárok nagyon jó játék­erőt képviselnek. Sok idegenlégiós szerepel náluk, de lesz időnk arra, hogy felkészüljünk belőlük – értékelt a Borsnak a sorsolás után az FTC válogatott kapusa, Dibusz Dénes.

A Ludogorecnek nincsenek jó emlékei Magyarországról, tavaly a második körben a Vidivel került szembe, és egy gól nélküli hazai döntetlent követően Felcsúton 1-0-s vereséggel búcsúzott a sorozattól. A Vidi kapusa, a szintén válogatott Kovácsik Ádám kapott gól nélkül hozta le a párharcot.

– A múlt heti válogatott edzőtáborban épp beszélgettünk a tavalyi menetelésükről, és szóba került a bolgárok elleni két meccsük. Az biztos, hogy a kinti találkozót nagyon megnyomta a Ludogorec, ott nekünk is fel kell készülnünk a rohamokra – mondta Dibusz.

A Fradi otthon kezdi a párharcot július 9-én vagy 10-én, a visszavágót pedig egy héttel később játsszák Razgradban.

– Ki kell használnunk az első meccsen a szurkolóink támogatását, aztán kemény küzdelemben idegenben kell kivívnunk a to­vábbjutást. Erre képesnek tartom a csapatot – tette hozzá a kapus.  

Az EL-ben is sorsoltak

A magyar bajnoki ezüstérmes Mol Fehérvár ellenfele a montenegrói FK Zeta lesz az Európa Liga első selejtezőkörében, míg a Honvéd a litván Zalgiris Vilniust, a Debrecen pedig az albán Kukësit kapta. Előbbi idegenben, utóbbi kettő otthon kezdi a párharcot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087591_auto_resized.png
origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718712
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718712
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik