Sport

Dedikált dresszt kapott Baggiótól Mocsai Lajos

szs

Létrehozva: 2018.09.07.

Forrás: AFP

A Testnevelési Egyetemen járt  Roberto Baggio. Az egykori aranylabdás, vb-ezüst- és -bronzérmes támadó munkalátogatásán a nevét viselő focisuli képviselőjeként többször is tárgyal majd arról, miként működhet együtt a felsőfokú intézménnyel.

– A Baggio nevével fém­jel­zett vállalkozás általános sport-, illetve azon belül természetesen labdarúgó-specifikus képzési rendszert dolgozott ki. Ennek az esetleges magyarországi alkalmazásáról ejtettünk szót, de az együttműködésig még több egyeztetésre lesz szükség a jövőben – tájékoztatta a Borsot Mocsai Lajos rektor. – Megajándékozott egykori válogatottdresszével, még a nevét is ráírta a 10-es mezszámra.

Szakmai jellegű témák után az 51 éves Baggio megemlítette: hallotta, hogy Mocsai négy olimpián vezette a magyar kézilabda-válogatottat, amihez gratulált.

A futballpályák ikonja találkozott dr. Genzwein Ferenccel, az intézmény kancellárjával is, aki elmesélte neki: legalább kétszázszor járt Udinében. – Tudniillik az Udinese a kedvenc csapatom – magyarázta Baggiónak Genzwein. – Ő erre azt felelte, az együttes egykori kiválóságát, Antonio di Natalét maga is kivételes labdarúgónak tartja. Utóbbi állítást statisztika is igazolja: Di Natale az Udinesében 385 bajnoki meccsen 191 gólt szerzett. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478515
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141929_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478515
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478515
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478515
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget