Sport

Dávid Kornél Hanga fizetéséről: Meglepő, ha a Baskonia tudja tartani a lépést

K. B.

Létrehozva: 2017.07.11.

Európa egyik legbusásabb ajánlata is kevés volt a Barcelonától, hogy leigazolja Hanga Ádámot. Az évi 770 millió forintos fizetést vállalja a Baskonia, a magyar kosaras jelenlegi klubja is.

Forrás: AFP

A legjobb magyar kosárlabdázó, Hanga Ádám kegyeiért küzd a kontinens két topklubja, a Baskonia és a Barcelona. Előbbi – ahol az előző szezont töltötte – sajtóhírek szerint megadja Hangának három évre azt a 7,5 millió eurót (2,3 milliárd Ft), amit a Barcelona ajánlott neki. Ezzel a Baskonia úgymond meccselte a katalánok ajánlatát, ugyanis hiába járt le a magyar szerződése, a szabályok szerint ő most még csak korlátozott szabadügynök. Ez azt jelenti, hogy a Barcának most már a Baskoniá­val kell megegyeznie, és vélhetően emelnie az ajánlatán, ha ki akarja vásárolni Hangát. 

– Meglepő, ha a Baskonia tudja tartani a lépést a Barca ajánlatával – mondta a Borsnak a korábbi NBA-kosaras, Dávid Kornél. – A hírekben olvasható összeg kiemelkedő az európai porondon, ennyit csak a legnagyobb klubok fizetnek a legjobb játékosaiknak. Persze a tengerentúlon horrorpénzt fizetnek a sztároknak, de Ádám jelenleg nem kereshetne ennyit az NBA-ben sem. Később viszont többet is, úgyhogy nem szabad feladnia az álmát, hogy egyszer az észak-amerikai ligában kosarazzon – tette hozzá Dávid, aki úgy véli, ha lesz is NBA-s kilépési lehetőség Hanga új szerződésében, biztosan jó magas kivásárlási záradékot tesznek majd bele.

A San Antonio Spurs ugyan hat éve megszerezte Hanga amerikai játékjogát, szerződést azóta sem ajánlottak neki. Az egykori kosaras azt is el­mondta, a Barcelona csak történelmileg na­gyobb klub a Baskoniá­nál, a klubváltás szakmailag nem jelentene előrelépést a 28 éves ko­sarasnak. Hanga a hivatalos bejelentésig nem kívánt nyilatkozni lapunknak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713432309
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134845_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött! Zuglói iskolából tűnt el Marsalkó Lilla

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137585_auto_resized.jpg
vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713432309
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713432309
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713432309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget