Sport

Csokitortával ünnepelte a 91-et az olimpiai bajnok Székely Éva

K. D.

Létrehozva: 2018.04.14.

Forrás: MTI

Szűk családi körben és csokitortával ünnepelte 91. születésnapját az olimpiai bajnok mell­úszó, Székely Éva.

– Áh, az én koromban már nincs nagy buli. Kaptam egy nagy tortát, annak nagyon örültem, mert imádom az édességet, különösen a süteményeket – fogalmazott a Borsnak a Nemzet Sportolója, aki április 3-án ünnepelte születésnapját.

– Szerencsére jól érzem magam, sok barátom van, sűrűn látogatnak, ahogy a családom is gondomat viseli. Lányomnál, Gyarmati Andreánál rengetegen érdeklődnek az egészségi állapotom felöl. Jólesik, hogy nem felejtettek el. Egyedül azt sajnálom, hogy az úszótársaim közül egyre kevesebben élnek már.

Az 1952-es helsinki olimpián 200 méter mellen aranyérmes sportoló lapunknak elmondta, örül annak, hogy rendkívül eseménydús volt a pályafutása, ezért rengeteg szép emléket őriz a szívében.

– Kilencéves voltam, amikor az 1936-os berlini ötkarikás játékokon 100 méter gyorson aranyérmes úszóval, Csík Ferenccel találkozhattam. Kezet fogott velem, ennek annyira örültem, hogy egy hétig nem akartam kezet mosni. Az ő hatására lettem úszó. Emlékszem, a strandon voltam, amikor megnyerte az olimpiát, és felcsendült a magyar himnusz. A vízparton lévő fürdőgatyás öregembereknek potyogott a könnye. Akkor döntöttem el, át szeretném én is élni, milyen az, ha az én tiszteletemre szól a himnusz – mondta Éva néni, aki a mai napig nyomon követi a sportág eseményeit.

– Azt sajnálom csak, hogy az utóbbi időben sokszor a marakodásról szóltak a hírek, és nem a szép eredményekről, pedig  tehetséges úszóink vannak. De nem csak az úszás változott, az egész világ. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713537910
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713537910
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713537910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713537910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja