Sport

Csigolyáját törte egy 70 éves szurkoló

K. B.

Létrehozva: 2017.09.12.

Baleset árnyékolta be a Kisvárda–Békéscsaba NB II-es bajnokit (3-2). Egy 70 éves férfi csigolyatörést szenvedett.

A 34. percben rövid időre félbeszakadt a másodosztályú meccs, amikor a kapu mögött lévő lelátóról orvosért kiáltottak a hazai drukkerek. A mobil nézőtér fából készült korlátja eltört, öt szurkoló két és fél méteres magasságból a mélybe zuhant. 

– Hiába van szó egy vastag fadeszkáról, az nem azért van, hogy ráüljenek. Viszont ezt sokan megtették, és vélhetően mozogtak is, ezért eltört. Azért ültek oda fel, hogy magasabban legyenek és jobban lássanak – mesélte Révész Attila, a Kisvárda szakmai igazgatója, aki maga is kint volt a mérkőzésen.

– Az orvosunkkal azonnal odarohantunk. Ketten horzsolásokkal megúszták, egy szurkoló agyrázkódást kapott, egyébként már őt is hazaengedték a kórházból, de egy hetven­éves bácsinak eltört az ágyék- csigolyája, és lehetséges, hogy vérrög is keletkezett a fejében. Hétfő reggel ugyanis rohammentővel szállították át Nyíregyházára. Ott megvizsgálták, és vagy műtét vár rá, vagy gyógyszeres kezelésnek vetik alá – mondta Révész, aki hozzátette, az idős férfinak nem kell tartania attól, hogy tolószékbe kerül, a baleset után ugyanis lábra tudott állni. A Kisvárdai Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetése miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665614
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665614
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított