Sport

Cseh Laci: Nincs hullámvölgyben Katinka

K. D.

Létrehozva: 2018.01.26.

Cseh László szerint túlzás hullámvölgyről beszélni Hosszú Katinkánál, csak mert kihagyott két versenyt. S ugyan ő nem tudna edző nélkül készülni, de minden sportoló maga érzi, szüksége van-e segítségre.

Forrás: AFP

A kétszeres világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László szerint szó sincs sportkarrieri válságról Hosszú Katinkánál.

– Egy kis pihenés nem árt, én személy szerint örültem, hogy kihagyta az év eleji viadalokat. Ilyen sorozatterhelés mellett az volt a csoda, hogy eddig bírta. Úgy gondolom, teljesen természetes, hogy egy úszó nem jár éjjel-nappal versenyekre, egyszerűen csak edz és pihen. Nem kell állandóan csúcsra járatni magunkat. Korábban nem volt jellemző, hogy az úszók januárban már versenyeznek. Hosszúnál eddig is hatalmas előrelépés volt, hogy az év vége után rögtön megmérettette magát – fogalmazott a Borsnak Cseh, aki hozzátette: egy kimerült szervezetnél valóban jóval nagyobb az esély a sérülésre.

A háromszoros olimpiai bajnok továbbra sem edző-férjével, Shane Tusuppal készül, ám a hírek szerint párja edzéstervét használja. Az Iron Ladynek segítsége akad, ugyanis edzőpartnere, a Miamiba is vele tartó Dudás Dániel most egyfajta trénerként is funkcionál mellette.

– Minden sportoló maga tudja, mennyire van szüksége a felkészüléséhez edző segítségére. Ne­kem szükségem van arra, hogy a medence mellett tanácsokkal lássanak el, én biztos nem tudnám egyedül levezényelni a tréningjeimet – zárta Cseh.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713607510
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713607510
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713607510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713607510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713607510
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja