Sport

Cseh Laci gerincgondjai miatt lett csak negyedik a sztárparádét hozó fináléban

Címkék
úszás

szs

Létrehozva: 2017.11.11.

<p>Leesett az állunk akkor, amikor fő számaiban, a 100 és 200 pillangón sem nyert aranyérmet a magyar úszósport élő klasszikusa, Cseh László. Ennek jártunk utána. Kiderült: sérülten versenyzett.</p>

Előbb a 100 pillangó fináléjában kapott ki – és végzett másodikként – paraszthajszállal a magyar úszósport aktuális üstökösétől, az érdi Milák Kristóftól, majd 200-on már dobogóra sem került, negyedikként zárt. Amúgy mondani sem kell, utóbbi távon is Milák nyert aranyérmet.

– Nem vertük nagydobra, de a Borsnak elárulhatom, hogy Laci sérülten vállalta a százhalombattai rövid pályás országos bajnoki rajtot - árulta el Plagányi Zsolt, Cseh edzője. – Gerincfájdalmából következően a hátizma sincs rendben.

Arra a kérdésünkre, a gerincével közelebbről mi a gondja, Plagányi azt válaszolta: ez titok, erre nem válaszol.

– Rendszeresen kezeli egy masszőr - tette hozzá Plagányi. – Edzésintenzitása érthetően nem a megszokott, ez is oka annak, hogy 4-5 kilogramnyi testsúlyfelesleggel edz és versenyez. De hogy micsoda sportember, nos, elárulhatom, hogy szó nélkül állt rendelkezésre akkor, amikor az Eger váltóit állítottam össze.

S hogy a decemberi koppenhágai rövid pályás Eb-n rajtkőre lép-e?

– Ez a jövő zenéje. Előbb gyógyuljon meg, aztán hozzálát pluszkilói leadásához. A választ utána fogalmazzuk meg

Rákérdeztünk arra is, vajon a fogyasztás módozatait ki dönti el: az edző avagy maga a versenyző?

– Természetesen Laci.

Plagányi azzal búcsúzott, az olimpiai második, világ- és Európa-bajnok úszó mindent megtesz a tökéletes felépülésért.

– Cseh Laci ezért az országért mindent elkövet!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17052438_auto_resized.jpg
life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított