Sport

Cseh: jobb lett volna egyedül másodiknak lenni

Bors

Létrehozva: 2016.08.13.

<p>Cseh László kéz a kézben lépett fel a dobogó második fokára Michael Phelpsszel és Chad le Closszal.</p> <p></p>

Nagyon különleges, főleg úszásban, hogy a dobogón hármas holtverseny alakuljon ki, főleg egy olimpián. Ha már a 100 méter pillangó döntőjében ez történt, a három úszóklasszis, akiknek a karrierje keresztezte egymást, egymás kezét fogva lépett fel a dobogóra. Cseh Laci büszke volt az eredményére, de szívesebben tudta volna magának egyedül az ezüstérmet.

„A szingapúri győztes, Schooling 50,39-es ideje tekintélyt parancsoló. Az olimpia előtt reménykedtem, hogy én is tudok ennyit, de az, hogy megvan az ezüstérem, szerintem fantasztikus. Különleges, hogy pont mi hárman lettünk holtversenyben ezüstérmesek. Jobb lenne, ha egyedül állhatnék a második helyen, de örülök, hogy Le Clos-val és Phelpsszel osztozhatok egy pozíción” – mondta Cseh László az M4 Sportnak.

A riói olimpia magyar sztárja, Hosszú Katinka kissé csalódottan vette tudomásul, hogy nem sikerült neki a bravúr, hajszálnyival lemaradt a negyedik aranyéremről.

„Az emberben mindig benne van, ha ilyen szoros küzdelemben veszít, hogy csak egy kicsi kellett volna még. De négy érem után azt hiszem, nem nagyon bánkódhatok” – mondta savanyú arccal Hosszú Katinka az M4 Sportnak.

Kapás Boglárka a 800 gyorson elért bronzérmét megkönnyezte.

„Csak két tizedre volt az ezüst, de egyáltalán nem érdekel, nem zavar, mert amiért jöttem, azt hazaviszem, és ez fantasztikus érzés. Akkor kezdtem el sírni, amikor az interjúra indultam, mert akkor esett le, mi történt. Szeretném megköszönni azoknak az embereknek, akik ide juttattak. Elsősorban édesanyámnak, apukámnak, az egész családomnak, az edzőimnek, akikben maximálisan bízom, az egyesületemnek, az Újpestnek, mert tárt karokkal fogadtak és mindent megkapok, amire szükségem van. Köszönöm a sportpszichológusnak, a masszőröknek, a dietetikusnak, mert ezt nem én nyertem, hanem mi. Most leginkább hálát érzek, úgyhogy köszönöm” – értékelt Kapás Boglárka az M4 Sportnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145422_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143841_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja