Sport

Csecsemőként amputálták a rákos fiú lábát, ma mégis focizik

Bors

Létrehozva: 2017.05.07.

A kisfiú hiába veszítette el csontdaganat miatt az egyik lábát, beleszeretett a labdarúgásba. A napokban példaképével rúgta a bőrt.

Még csecsemő volt a kis Charlie Hewson, amikor lába egyszer csak megdagadt és csontrákot diagnosztizáltak a combjában. Az akkor 9 hónapos kisfiú lábának egy részét az orvosok amputálni kényszerültek. Charlie bal lábának felső részét veszítette el, majd egy úgynevezett forgóplasztikával alsó lábszárát, kifordítva feljebb helyezték. Ő volt az elsők egyike, akin ilyen műtétet végrehajtottak még hat évvel ezelőtt.

Ezután következett az embert próbáló kemoterápia, nagy harc után tavaly decemberben pedig végleg tünetmentes lett. A most hétéves Charlie büszkén viseli műlábát, sőt, az iskolai és a helyi focicsapatban is játszik. Kedvenc klubja az angol másodosztályban szereplő Charlton, nem csoda hogy műlábát a piros-fehér színek díszítik, középen a csapat logójával. A hős brit kisfiú története szeretett klubjához is eljutott, amely meghívta magához rajongóját. Charlie-t édesanyja, Kate, és édesapja, Chris is elkísérte a stadiontúrára, majd a fiú beállt a nagyok edzésére is.

– Ez nagyszerű volt Charlie számára. Ricky Holmes és Chris Solly nagy kedvencei, de különösen Tony Wattot imádja – mondta az édesapa. Charlie egyébként kedvencétől egy pár focicipőt, a csapat kapusától, Declan Ruddtól pedig egy pár kesztyűt kapott emlékbe.

– Nagyon élvezte, valószínűleg örökké erről fog beszélni – tette hozzá Charlie édesanyja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713597912
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713597912
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713597912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713597912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja