Csaknem leütötte Katinka férjét Törös Károly

Annyira meghatotta Kiss Lászlót, hogy a mi­niszterelnöktől kezdve kollégákon és versenyzőkön át rengetegen kiálltak mellette, hogy már azt megelőzően eldöntötte, mégsem távozik szövetségi kapitányi tisztségéből, hogy erről Gyárfás Ta­másnak győzködnie kellett volna.
Annyira meghatotta Kiss Lászlót, hogy a mi­niszterelnöktől kezdve kollégákon és versenyzőkön át rengetegen kiálltak mellette, hogy már azt megelőzően eldöntötte, mégsem távozik szövetségi kapitányi tisztségéből, hogy erről Gyárfás Ta­másnak győzködnie kellett volna.

A Magyar Úszószövetség elnöke hétfőre tervezte az egyeztetést a Hosszú Katinka és edző férje, Shane Tusup által megbántott, s emiatt tisztéről lemondott kapitánnyal, de nem tudott várni addig. Már vasárnap felkereste Kisst.

– Az elnök úr elkésett, mert a döntést a találkozásunk előtt meghoztam, a folytatás mellett döntöttem – mondta Kiss, pedig Katinkáék nem kértek tőle bocsánatot. A kapitány az MTI-nek hozzátette: szürke háttérmunkásként akar dolgozni a közös siker érdekében.

Időközben újabb olyan sztorira derült fény, ami szintén azt tá­masztja alá, hogy a Hosszú Katinka körül kialakult hatalmas botrány egyik legfőbb okozója a versenyző párjának és edzőjének arroganciája.

Törös Károly edző például annyira berágott Tusupra, hogy ha nem lép el előle, dühében leüti a netanyai Eb-n. Miután Katinka hat aranyérmet nyert az izraeli viadalon, s zárás gyanánt három század hátránnyal a második helyen végzett 400 gyorson, a ver­senyuszoda melletti sátorban Törös és Tusup a fináléról beszélgetett angolul. A kecskemétiek vezetőedzője, a Magyar Úszószövetség elnökségének tagja felvetette: Katinka netán rosszabb benyúlása miatt kapott ki a brit Jazmin Carlintól.

– Kidagadtak az erek Shane nyakán, úgy ordibált velem – nyilatkozta a Borsnak Törös. – Nem válogatott a jelzőkben, „fuck off!” (azaz: baszd meg!), ezt emlegette, amit már csak a korkülönbségünk miatt sem hagyhattam szó nélkül. Ám mielőtt leüthettem volna, mert bizony ezt terveztem, ellépett a közelemből.

Törös persze jelentette a sértést Kiss Lászlónak, s másnap Tusup elnézést kért a viselkedése miatt.

– Én is arra kértem, fontolja meg a lemondását, örülök, hogy visszavonta. Bár ettől még Tusup és Katinka nem úszta meg a bo­csánatkérést.