Sport

Button alaposan ráfaragott, mert nem cserélt elemet

Címkék
triatlon

Bors

Létrehozva: 2017.04.14.

<p>Jenson Button nem tesz le arról a tervéről, hogy induljon a triatlonisták világbajnokságán. Persze nem az esetleges vb-cím megszerzése az álma, egyszerűen megelégszik azzal is, ha rajtjogot szerez magának.</p>

A 37 éves Button kifogástalan erőnlétnek örvend, ezért az úszást, félmaratoni távú futást és a kerékpározást is könnyedén teljesítette egy kaliforniai triatlonista Ironman-versenyen. A britek egykori Forma-1-es világbajnok autós pilótája a harmadik helyen érkezett célba az említett viadalon.

– No végre - kiáltott fel örömében a célbaérés után. – Ezzel a harmadik helyezésemmel megszereztem a jogot arra, hogy rajtolhassak a 35-39 évesek triatlon-világbajnokságán.

Ám hiába – és korán – örült, mert tudatták vele: mivel túl gyorsan bringázott a pálya egyik szakaszán, ezért büntetésből kizárják. Igen, a szervezők az orra alá toltak egy fényképfelvételt arról, hogy a bringapályán túlságosan gyorsan tekerte a pedált, pedig ki volt írva, hogy ott jelentős sebességcsökkentéssel haladhat mindenki.

– Láttam a jelzést - ismerte el Button. – Csakhogy a kerékpáromra szerelt sebességjelzőm meghibásodott. Utóbb aztán kiderítettem, hogy a szerkentyű eleme lemerült, és én ezt nem ellenőriztem a rajt előtt. Ennek ellenére leszek még triatlon-világbajnokságon induló! Csak egy kicsit később...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja