Sport

Bunda: Kevés a bizonyíték K. Zoltánékkal szemben?

(t. n.)

Létrehozva: 2015.02.04.

Nagyban befolyásolhatja a fogadási csalási perek kimenetelét, hogy Horváth Gábor koronatanú visszavonta a vallomását. Az ügyvédek eddig nem sok bizonyítékkal találkoztak.

Lassan peregnek a tárgyalási napok a fogadási csalási büntetőperekben, és egyelőre érdemi áttörés nem tapasztalható. Ugyan egy-egy tanú részéről már hangzottak el a vádlottakra nézve terhelő kijelentések, összességében azért nem tűnik megingathatatlannak a vád. Sőt, az ügyészek érezhetik magukat kényelmetlenül, miután az egyik koronatanújuk, Horváth Gábor a korábbitól eltérő vallomást tett.

A volt focista azt próbálta elmagyarázni a bírónak, hogy ő a börtöntől való félelmében, ex-ügyvédje nyomására tett több vádlott ellen is terhelő vallomást, ám ezek kitalált történetek voltak. Kérdés, Horváth visszavonulója hogyan befolyásolhatja a per végkimenetelét.

– Nagyon korai még bármit is mondani, Horváth úr további magyarázattal tartozik az ellentmondó vallomásai miatt – árulta el dr. Zamecsnik Tamás, K. Zoltán másodrendű vádlott ügyvédje. – A védelem helyzete egyébként nem sokban változott, a számítógépes csalás és vesztegetés vádpontokban adatokkal, dokumentumokkal, megrendíthetetlen bizonyítékokkal még nem találkoztunk.

Horváth korábban Aczél Zoltánra tett terhelő vallomását is visszavonta.

– Ha a tanú vagy a vádlott életszerű magyarázatot tud adni, miért nem tartja fenn korábbi vallomását, és ezt a bíró figyelembe veszi, az döntően befolyásolhatja az ügy kimenetelét. A mi esetünkben Aczél Zoltán ellen nem lesz elég bizonyíték, bár mi azt szeretnénk, ha bűncselekmény hiányában mentenék őt fel, mert nem követett el bűncselekményt – mondta dr. Czeglédy Csaba, az edző ügyvédje.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143679_auto_resized.png
metropol.hu

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja