Sport

Bulival ünnepelte Tóth riói aranyát

K. D.

Létrehozva: 2016.09.22.

Forrás: AFP

Óriási ováció és hatalmas tömeg közepette lépett ki a Liszt Ferenc repülőtér várótermébe Tóth Tamás úszó, aki a magyar csapat egyetlen aranyérmét szerezte a riói paralimpián.

– El sem hiszem, ami velem történt – kezdte a Borsnak a friss bajnok, aki végtaghiánnyal született, a jobb karja nem fejlődött ki rendesen.

– Amikor felnéztem az eredményjelzőre, azt kérdeztem magamtól, biztos én nyertem? Pár napnak el kellett telnie, mire felfogtam, paralimpiai bajnok vagyok. Az első éjszaka nem is tudtam aludni, úgy megünnepeltük a sikert. Rosszra nem kell gondolni, csupán a szállásunkon buliztunk Sors Tamással és az asztaliteniszezőkkel. Az olimpiai falut nem mertük elhagyni, mert féltünk, hogy veszély leselkedik ránk. Brazíliá­ban nem túl jó a közbiztonság. Tóth megtisztelőnek nevezte, hogy ennyien kilátogattak a reptérre köszönteni a magyar csapatot. Ám azt sajnálta, hogy csupán egyetlen aranyérem született Rióban. A paralimpiai bajnokot családja várta, akik ünnepi vacsorával készültek az aranyérmes tiszteletére.

– A tiramisu elmaradhatatlan az asztalról, mert az a kedvencem – magyarázta Tóth, aki azt is elmondta, kis időre nem szeretne az uszodára gondolni.

– Pár hét pihenésre szükségem van. Nyaralni mindenképp elmegyek, azt azonban még nem tudom, hogy hová.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635013
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635013
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított