Sport

Buliból tartottak haza a halálkocsi áldozatai

K. B.

Létrehozva: 2017.06.21.

Sportolók hunytak el egy autóbalesetben. A jászberényi hokis, L. Levente és a korábbi focista, Zs. Ádám egy fesztiválról tartott hazafelé.

Felismerhetetlenségig roncsolódott az autó, amellyel három fiatal egy villanyoszlopnak csapódott a hétvégén Jászberény belvárosában. A balesetben a sofőr, a 25 éves Zs. Ádám korábbi helyi focista és a mellette ülő 23 esztendôs L. Levente, a Jászberény HC OB  III-as hokicsapatának játékosa szörnyethalt.

– A tragédia előtti napon, Budapesten még meccset játszottunk Levivel – mesélte a Borsnak Nagy Zoltán, aki az utánpótlásban edzője, a felnőttek között pedig csapattársa, egyben barátja is volt a hokis áldozatnak. – Hazajöttünk Jászberénybe, majd Levi két, vendéglátásban dolgozó kollégájával elment bulizni. Onnan tartottak haza, amikor a baleset történt. Eleredt az eső, és az a szóbeszéd járja, hogy túl gyorsan mentek a belvárosban – tette hozzá.

A baleset egyik szemtanúja lapunknak elmondta, a kamionoktól erősen nyomvályús, az esőzéstől pedig nedves úton olyan gyorsan jöttek, hogy esélyük sem volt bevenni a kanyart. A kocsi elszállt, majd teljes erővel kivitte a villanyoszlopot. Borzasztó volt a csattanás. Az egyetlen túlélőt, a Jászfényszaru 20 éves focistáját azonnal kórházba szállították. Ő olyan súlyos zúzódásokat szenvedett, hogy egyelőre csak segítséggel tud járni.

– A fiam csodával határos módon élte túl ezt a balesetet. Már csak arra emlékszik, ahogy kimászik az autóból. Azt csak később tudta meg, hogy a két barátja már nincsen köztünk – mesélte a Borsnak Varga Jó­zsefné, a túlélő Krisztián édesanyja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713531913
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713531913
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139544_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713531913
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713531913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja