Sport

Bujka kivetette magát a repülőből

(szabó)

Létrehozva: 2017.06.30.

Rendhagyó módon készül a júliusi budapesti női vízilabda-vb-re Bujka Barbara, négy kilométer magasból ejtőernyős tandemugrást hajtott végre. Igaz, a hír csak azokat lepi meg, akik nem ismerik a bevállalós pólóst. A válogatott center Székesfehérvár légterében ugrott ki a repülőgépből.  

– A tandemugrás régi álmom volt, előtte és közben cseppnyi félelmet sem éreztem – újságolja a szegediek klasszisa. – Csak azt nem tudtam, hogy ez ennyire drága mulatság. Még szerencse, hogy ajándékba kaptam a lehetőséget. Biztos, hogy folytatása következik. 

Barbi tegnap már a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán járt. Na nem azért, mert mégis megártott volna neki az ugrás, játékostársaival együtt szív- és hasi ultrahang-, és számos más orvosi vizsgálaton estek át.

– Korántsem azért, mint ha valami gond lenne a lányokkal a július 16-i, Japán elleni első vb-csoportmeccsünk előtt – magyarázta Bíró Attila szövetségi kapitány. – De szokásom, hogy évente kétszer megnézetem őket orvos-specialistákkal. Sajnos gyakran hallani a sportban hirtelen szívhalálról. Egyébként egy ilyen vizsgálat során derült ki, hogy egyikük asztmával küszködik, holott nem is tudott róla. Az első csoport vizsgálati eredményeiből már azt is tudom, hogy jelöltjeim erőnléte 90 százalékos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711614912
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711614912
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084507_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711614912
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086469_auto_resized.jpg
travelo.hu

A magyarok körében is nagy kedvenc úti cél jövő héten turistaadót emel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711614912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított