Sport

Bringakocsival indultak Londonba az olimpiára

Bors/MTI

Létrehozva: 2012.07.15.

Házilagos építésű, fekve hajtható bringakocsival indult szombaton délelőtt a londoni olimpiára két nagykanizsai sportember.

Hegedüs Tamás és Hodák Sándor a barátaik segítségével tervezett és épített különleges bringakocsival 4500 kilométeres utat akar megtenni, mert visszafelé is ezzel utaznak majd.

Hodák Sándor azt mondta: "bemelegítésként" már 3300 kilométert tekertek az egyedi járgánnyal, amellyel augusztus 9-re akarnak az olimpia helyszínére érni, majd augusztus 25-re vissza Nagykanizsára.

Sátor, hálózsák, ruhák, élelem és ital, mert "sokat fogyasztunk százon" - fogalmazott arra a kérdésre válaszolva, hogy mi mindent visznek magukkal.
A 21 sebességes, hátsókerék-meghajtású, kétüléses biciklit tulajdonképpen hanyatt fekve lehet tekerni, a kormány a bal oldalon ülő ember combjai mellett kapott helyet.

Tervezője és építője Szantner Gyula, aki négy egyedi építésű, bár egyszemélyes bringát alkotott már. Őt kérték meg a sportemberek, hogy készítsenek egy olyat is, amelyen ketten utazhatnak.

A tervező az MTI kérdésére kifejtette: három hónap alatt készült el az acél vázra épített bringakocsi, amelyhez mountain bike alapokat is használtak. A csomagok szállítására is készítettek helyet, tetővel is ellátták a járgányt, amelybe üvegszálas, bőr borítású üléseket építettek.

A lábbal hajtott bringakocsi hajtói Nagykanizsa két testvérvárosát, az ausztriai Gleisdorfot és a németországi Puchheimet is érintik, majd Köln és Brüsszel irányába érnek Calais-ba a komphoz, majd a La Manche-csatornát átszelve Dovertől kerekeznek tovább Londonig - részletezte az útitervet Hegedüs Tamás.

Hozzátette, hogy csak kevés alkatrészt visznek magukkal, gumibelsőt, bovdent, fékbetétet, láncszemeket, ha esetleg gondjuk támadna út közben.

A két megszállott sportember indulásához a város főterén Cseresnyés Péter, Nagykanizsa polgármestere is gratulált. A bringakocsi vezetői azt ígérték, hogy a hosszúnak ígérkező hajtásról közösségi és internetes oldalukon folyamatosan beszámolnak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított