Borospincéből indul a riói felkészülés

A női pólóválogatott kapitányának hite átragadt a lányokra is.
A női pólóválogatott kapitányának hite átragadt a lányokra is.

Ezért az Eb-aranyért érdemes volt a jól fizető Új Zéland-i állását otthagynia Bíró Attilának. Pedig sokan megkérdőjelezték az elmeállapotát, amikor a magyar női válogatott kapitányának jelentkezett, hiszen a vb 9. helyezés után aligha szövögethetett merész álmokat a csapat. A kinti munka azonban – ott is szövetségi kapitány volt – nem jelentett igazi kihívást számára.

– A póló vitt el, és az is hozott haza – árulta el a belgrádi ünnepléstől még kissé fáradt kapitány. – Tudtam, a kazanyi kilencedik helynél jóval több van a csapatban. Videofelvétel bizonyítja, már ősszel megmondtam a lányoknak, simán meg tudják nyerni az Európa-bajnokságot, és ezzel megúszni az olimpiai kvalifikációs tornát.

A kapitány annyira bízott a sikerben, nem is várt a repülőjegy megszerzéséig, már tavaly kidolgozta az olimpiai programot.

– A lányok eleinte megmosolyogták a magabiztosságom, de rájuk is átragadt a stáb hite, és megcsinálták.
A fárasztó Eb után pihenő következik, de márciusban újrakezdik a munkát. Mindenekelőtt Egerben a kapitány a családi borászatban látja vendégül a lányokat. A pincéből indul a riói felkészülés.

Zászlót is sorsoltak

Megzavarta a könnyű sorsolás a közmédiát. Az április 3. és 10. közötti trieszti kvalifikációs tornán a Belgrádban bronzérmet szerzett magyar férfi pólócsapat Oroszországgal, Kanadával, Franciaországgal, Romániával és Szlovákiával küzd. A tudósításban azonban a románoknak a szlovák zászlót adományozták, utóbbinak pedig az izraelit. A zászlóktól függetlenül a csoportok első négy helyezettje utazhat Rióba.