Sport

Bolondul a lányáért Kapros Anikó

Létrehozva: 2013.12.06.

Kapros Anikót akkor ismertük meg, amikor 2000-ben megnyerte az Australian Open juniorversenyét. Tíz évre rá visszavonult, de nem szakadt el a tenisztől. Ám most a kislánya a legfontosabb számára.

Három éve vonult vissza, utána mivel foglalkozott?

Lediplomáztam a TF-en, majd elkezdtem gyerekekkel teniszezni. Imádtam, hogy nem szállodákban, bőröndökből élek.

Manapság is van köze a teniszhez?

Van egy kis klubunk, a Patak Party Tenisz Klub a XIII. kerületben, és ott foglalkozom gyerekekkel.

Milyen az élet élsport nélkül?

Az élsport nem hiányzik. Az edzé­sek, a sok verseny és az állandó stressz nagyon igénybe vett. Egy-egy Grand Slam-tornán elindulnék még, de tudom, mennyit kéne ahhoz edzeni, ezért eszembe sem jut, hogy újrakezdjem. Örülök, hogy sikerült időben abbahagynom az élsportot és stresszmentes légkört kialakítanom magam körül.

2012-ben volt az esküvője, idén pedig megszületett a kislánya, Anna Leila. Hogy tetszik az anyaság?

A legcsodásabb dolog az életben. Minden nap, amit vele tölthetünk, óriási boldogság, nagyon vágytunk már rá. Semmi sem fogható ehhez az érzéshez. Amúgy szerencsénk van, Anna Leila mindig mosolyog, kiegyensúlyozott, jó alvó kislány.

Lesz testvére?

Mindenképpen, én egyke vagyok, nagyon jó lehet annak, akinek van testvére.

Nem bánja, hogy az ön gyerekkora többnyire csak a teniszről szólt?

Sok jót kaptam a sporttól, önbizalmat, fegyelmet, akaraterőt, csupa olyan dolgot, amit a hétköznapi életben is lehet hasznosítani. Ráadásul bejártam az egész világot, más kultúrákat, sok különböző gondolkodásmódot ismerhettem meg.

Mi lehet az oka annak, hogy a magyar játékosok megtorpannak a sikerek kapujában?

Sűrű a mezőny, a kiugró sikerhez sok minden kell: kiváló tenisztudás, pénz, szerencse, remek körülmények, tökéletes menedzselés. A hazai szövetség igyekszik, és vannak is eredmények, de nehéz ebbe a világba betörni.

Mit javasolna a mai fiataloknak?

Dolgozzanak keményen, és higgyenek magukban! Ne keressék a kifogásokat, a sok munka és az önbizalom előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Emellett fontos az is, hogy maradjanak mindig tisztességesek. Ez még a sikereknél is fontosabb.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547211
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja