Sport

Bíró Attila: A női pólóválogatott olyan, mint a jó bor

Bors

Létrehozva: 2016.12.30.

Kibújt a borász a női vízilabda-válogatott kapitányából, Bíró Attilából. Persze nem is olyan meglepő, hiszen a minőségi bor és a klasszis játékos között szerinte igen sok a hasonlóság.

Irányító – Egri Bikavér

A csapat irányítójának olyan komplettnek kell lennie, mint ennek a vörösbornak. Érettnek, tapasztaltnak, előrelátónak, rafináltnak és megfontoltnak. Mint a medencében minden hájjal megkent Keszthelyi Rita. Nem véletlenül ő a csapatkapitány. De említhetném a mindenre képes Szűcs Gabit és Czigány Dórát is.

Kapus – Cabernet Sauvignon

Kapus poszton nagyon jól áll a magyar válogatott, hiszen három világszintű játékosunk is van: Gangl Edina, Kasó Orsolya és Bolonyai Flóra, akiknek az a feladata, hogy masszív hátteret biztosítsanak. Akárcsak a Cabernet Sauvignon, amely minden évben beérik, stabil, jó savakkal rendelkező, magabiztos bor. 

Családban marad

Bíró Attila családja Egerben a Bíró és Fia Pincészetet viszi, amely generációról generációra öröklődik náluk. Mivel a kapitánynak három fia van, nem lesz gond az utánpótlással sem. – A 18 éves Zsombornak már tartottam borkóstolót, szerencsére érdekli a bor, mellette pedig fikciós regényeket és novellákat ír. Márton 15 éves, így ő még csak ismerkedik a szakmával, Mátyás pedig mindössze nyolc hónapos.

Szélsők – Egri Leányka

Friss, üde, ropogós, lendületes ez a fehérbor, mint a gyors magyar szélsők: Illés Anna, Kisteleki Hanna vagy Antal Dóra, utóbbi ráadásul szó szerint egri leányka, hiszen innen származik. 

Center – Egri Kékfrankos

Egerben minden bikavér alapja a kékfrankos. Erős gerincű, tartalmas, komplett vörösbor. A centernek is hasonló karakternek kell lennie: elnyomhatatlannak, kitartónak, masszívnak. Nem véletlen, hogy Bujka Barbara és Tóth Ildikó jó választás ebben a szerepben. 

Szövetségi kapitány – Egri Csillag

A kapitánynak és az edzői stábjának szerintem olyannak kell lennie, mint ennek a többféle fehérbor házasításából létrehozott, szofisztikált, karakteres, kreatív bornak, ami nem más, mint a bikavér néhány éve megálmodott fehér párja. Egyébként jelenleg pont ez a kedvencem.

Pszichológus – Barolo7

Dr. Csernus Imréhez nem is egy magyar bort, hanem az olaszok egyik legjobbját társítanám. Illik hozzá a testes, erős ka­ra­k­terisztikával megáldott Barolo, amely ugyan próbára teszi a rajongók türelmét, mert lassan érik, de megéri a várakozást, hiszen egyedülálló ízvilággal rendelkezik.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713596710
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713596710
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713596710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713596710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja