Sport

Bienerth: Minden rendben az úszásban - interjú

Kövér Dávid

Létrehozva: 2017.04.13.

<p>Három hónapja Bienerth Gusztáv vezeti a MÚSZ-t, ám a sportágban egymást érik a botrányok, most éppen pedofíliával gyanúsítják Tóth Ramont. </p>

Forrás: MTI, Bors

Három hónap múlva vizes vb, de a sportág ismét botrányoktól hangos. Jól végzi a munkáját?

Ez a világ és az ország egyik legnépszerűbb sportága. Természetes, hogy folyamatosan rivaldafényben van a magyar úszás. Sajnálatos az illető esete, akire utal, de ez egy hét évvel ezelőtti történet. Azt viszont mindenki láthatja, hogy a szövetség nem habozott, mindent megteszünk, hogy az ügy végére járjunk.

Mit takar a minden?

Azonnal felállítottunk egy vizsgálóbizottságot, amelyben a szakma, a jogi háttér szereplôi és az ENSZ szakosított szervezete, az UNICEF magyarországi gyermekjogi igazgatója is részt vesz. Nagyon bízom benne, hogy fény derül az igaz­ságra.

Mikorra várható eredmény?

Záros határidőn belül. A vizsgálóbizottságon kívül a rendőrség is nyomoz az ügyben. Úgy gondolom, április végére választ kapunk arra, hogy az edző bűnös-e vagy sem.

Ön tudott az ügy kirobbanása előtt a fotókról?

Nem.

A sajtóból értesült?

Nem. Mielőtt nyilvánosságra került az ügy, kaptam egy levelet, amelyben megfogalmazódtak konkrét vádak, ezt követően publikálta a sajtó a történteket.

A MÚSZ szivárogtatta ki?

Nem. De amint értesültem róla, rögtön elrendeltem a vizsgálatot.

Miért van az, hogy a Duna Arénát gyakorlatilag csak Katin­káék használhatják?

Ez nem igaz. Az úszókomplexumot jelenleg Hosszú Katinka klubja, az Iron Corporation, Darnyi Tamás növendékei…

Már megbocsásson, de egy mobil medencében…

Előbb hadd fejezzem be! Szóval ők, továbbá a magyar válogatott tagjai, a vízilabdázók és a szinkron­úszók használhatják. Május 1-jétől pedig valamennyi úszó a versenymedencében készül a vb-re.

Kinek és mennyit fizet Katinka iskolája a bérlésért?

Én nem az Iron Corpora­tiont, hanem a MÚSZ-t képviselem.

Nagykövet lett Cseh Laci

Jövő péntektől hétfőig a budapesti Tüske uszodakomplexumban rendezik meg az iskolai úszó-vb-t, amelyen tizenhét ország csaknem háromszáz versenyzője vesz részt. A 15–18 éves korosztályokban hatfős iskolai és válogatott együttesek versenyeznek az összesített csapatkupáért. Nemenként és kategóriánként kilenc egyéni és két váltóverseny szerepel a programban. Az esemény nagykövete a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László.

Meg a vb szervezőbizottságát. És így sincs rálátása, milyen feltételekkel béreli Hosszú az uszodát?

Nincs. Nem én vagyok a Duna Aréna tulajdonosa és üzemeltetője. Annyit tudok mondani: a magyar válogatott tagjai ingyen használják az uszodát most és a vb-re történő felkészülés alatt is.

Ha egy ember kilép az elnökségből, abba belebukhat.  Számít rendkívüli közgyűlésre?

Nem. Akik követik az úszószövetség körüli fejleményeket, pontosan tudják, hogy az elnökválasztást követően többen távoztak a testületből. A jelenlegi tagok közül már senki nem mond le. A fennmaradó helyeket május 21-én betöltik, és így kiegészül a MÚSZ elnök­sége.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított