Sport

Betöltötték az űrt: dühítője lett Janics utódja

Sz. S.

Létrehozva: 2012.12.07.

Bár Dusev-Janics Natasa személyében igazi kajakos klasszis távozott Szegedről, Kovács László edző úgy érzi, a fiatal tehetség, Kárász Anna gyorsan az olimpiai bajnoknő helyébe lép majd.

A 21 éves Kárász Annát egyesek máris az új Janicsként emlegetik, ám a szegedi egyetemen közgazdaság-tudományt hallgató sportolónő sejtelmesen csak annyit válaszol erre: majd meglátjuk.

– Azért edzek heti tízszer, hogy ott legyek a 2016-os olimpián – mondta Anna, aki az autózásról is lemondott, hogy a Széchenyi térhez közel lévő albérletéből kerékpárral járjon a Tiszára tréningezni, elvégre az is felér egy erősítéssel. A 200, 500 és 1000 méteres távon egyaránt jó, nyert ifjúsági és 23 éves korosztályos Eb-aranyérmet, idén pedig felnőtt Eb-ezüstöt is. S hogy a száz és száz kilométer monoton lapátolás közben mire gondol? Természetesen célja elérésére: a riói olimpiai részvételre.

Trénere, Kovács László – korábban Janics felkészülését irányította Szegeden – úgy jellemzi Annát, szükségtelen őt motiválni, mert kiemelkedően intelligens kajakos. Emellett nyugodt versenyzőtípus, nem billenti ki a lelki egyensúlyából a tét.

– Ameddig együtt edzettek, Anna gyakran lapátolt jobb időt Natasánál, ami csöppet sem tetszett a rutinos bajnoknak, zsörtölődött miatta – árulta el Kovács mester. – Ezért sokszor úgy fogtuk vissza Annácskát, nehogy sértődés legyen a dologból. De ennek most örökre vége.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja