Besenyei Péter: Normális életre vágyom

Már aludt rá néhányat, nem bánta meg, hogy végleg elköszönt a Red Bull Air Race-től?

Azért nem egy hirtelen jött elhatározás volt ez – mondta a Borsnak Besenyei Péter műrepülő-világbajnok. – Évek óta érlelődött bennem, csak mindig akadt valami, ami miatt úgy éreztem, folytatnom kell. Aztán tavasszal mondtam a páromnak, Tündének, idén tényleg abbahagyom. Nem hitt nekem. De szerencsére voltam olyan bölcs, hogy ki tudtam mondni: elég volt.

A versenyzésbe unt bele?

Ha csak a repülésről lenne szó, folytatnám. Jövőre, 60 évesen viszont már nem akarok szállodáról szállodára vándorolni. Hiányzik a normális élet. Persze a műrepüléstől nem szakadok el teljesen, de ezenkívül még annyi minden érdekel. Megint szeretnék zongorázni, többet horgászni, rengeteg tervem van.

A magyar pilótautódja megvan már? Javasolt valakit?

Ez nem rajtam múlik, az versenyezhet, aki kvalifikálja magát. Volt ugyan, akit javasoltam, s meg is próbálta, de nem fogadták el.

Hazai induló nélkül nem kerül veszélybe a magyar futam?

Nem, biztosan marad Budapest.

Létezik olyan repülős figura, amit örökül hagyott a mezőnynek?

Több olyan műrepülő figura van, amit én csináltam először, de nálunk nem szokás a sportolóról elnevezni, mint a tornában. 

Melyik volt a legemlékezetesebb idénye?

Mind az volt, de talán az első, amikor megalkottuk ezt az egész sorozatot. Persze nyilván a nyolc futamgyőzelem és az összes dobogós hely is szép emlék.

45 év repüléssel a háta mögött van önben félsz egy utasszállítón?

Hiába tudom, hogy a légi közlekedés a legbiztonságosabb, a 32. sorban ülve, ahol nincs ráhatásom a történtekre, ez nem segít. Szóval jobb, ha én fogom a botkormányt.

Előfordult, hogy felismerték, és behívták a pilótafülkébe?

Régebben, amikor még nem voltak ilyen szigorúak a biztonsági előírások, többször. Sőt arra is volt példa, hogy a párommal Dél-Afrikában kényszerleszállást éltünk át, s csak miután a pilóta tökéletesen tette le a gépet, derült ki, hogy egykori műrepülőről van szó. Mondtam is, ha ezt előre tudom, egy percig sem izgulok.

Sosem akart utasszállítót ve­zetni?

Vadászpilóta akartam lenni 17 évesen, de kirúgtak azzal az indokkal, nem bírja a gerincem az extra terhelést. Aztán évekkel később egy vizsgálaton kiderült, hogy ez nem igaz, csupán létszámfeletti voltam. A Malévhoz is csaltak, de hol én nem akartam menni, hol meg épp létszámstop volt. Úgy látszik, a sors akarta így.

Hisz a sorsszerűségben?

Racionális ember vagyok, de elfogadom, hogy létezik olyan, hogy sors. Ettől még küzdök a céljaimért, ám ha nem sikerül elérni, nem kudarcként élem meg, hanem azt nézem, mi a jó abban, hogy így alakult.

Madártávlatból

Besenyei Péter nagy fotós is, legalább tízezer képet készített a versenyhelyszíneken – a repülőgépből is.
– Hogy melyik a kedvencem? Nem tudok választani. Ugyanúgy feledhetetlen, ahogy Rióban a Cukrosüveg-hegyet megkerülve ráfordultam a Copacabanára, mint amikor New Yorkban elrepültem a Szabadság-szobor mellett, vagy Budapesten a Lánchíd alatt. Ezeken a helyeken ugyanis egy hétköznapi sportrepülő sosem fordulhat meg.