Sport

Bernek Péter nem kér Szélesből

K. D.

Létrehozva: 2017.02.13.

<p>A rövid pályás világbajnok úszó, Bernek Péter bár hízelgőnek tartja Széles Sándor ajánlatát, úgy gondolja, edzőjével, Nagy Péterrel tökéletes az összhang, s ketten is képesek remek eredményekre.</p>

Forrás: MTI, Végh István

Vasárnap számoltunk be arról, hogy Gyurta Dániel korábbi trénere, Széles Sándor az Eb-ezüst- és bronzérmes úszóval, Bernek Péterrel képzelné el a jövőt. 

– Nagyon tehetséges srác, úgy gondolom, csak egy pici hiányzik neki az olimpiai éremhez. Jelenlegi trénerével, Nagy Péterrel együtt segíteném Peti olimpiai felkészülését – mondta a Borsnak Széles.

A Bors megkereste a rövid pályás világbajnokot is, hogy megtudjuk, mit gondol a kétszeres ötkarikás bajnok szakember ötletéhez. Bernek elmondta: őt nem kereste Széles, az újságból értesült a mesteredző tervéről.

Csípős

Hosszú Katinka után Bernek Péter sem kér Széles segítségéből. Lehet, hogy előbb meg kellett volna őket kérdeznie? Kövér Dávid

– Nagyon hízelgő, hogy Sanyi bácsi rám gondolt, hiszen kiváló edző, Gyurta Danit és Risztov Évát is olimpiai bajnoki címhez segítette, de százszázalékosan megbízom Nagy Péterben. Úgy gondolom, ketten is képesek lehetünk kimagasló eredményeket elérni – fogalmazott Bernek, aki kitért Szélessel való kapcsolatára is. – Nem vagyunk napi kapcsolatban, de az igaz, ha találkozunk, jól el tudunk beszélgetni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított