Sport

Benzema börtönben töltötte az éjszakát

jk

Létrehozva: 2015.11.05.

Rácsok mögött töltötte a szerda éjszakát Karim Benzema. A Real Madrid csatárát egy zsarolási üggyel kapcsolatban hallgatták ki, csütörtök reggel hagyhatta el a rendőrségi fogdát.

A hideg és ba­rátságtalan cellánál jóval kellemesebb körülményekhez szokott a francia válogatott labdarúgó. Nem csupán a fogda miatt érezhette kényelmetlenül magát, a rendőrség feltételezése szerint szerepe lehet a Mathieu Val­bue­na elleni zsarolási ügy­ben. A Lyon 31 éves játékosától egy szexvideó nyilvánosságra ho­zatalával akartak pénzt kicsikarni. Ha a Real 27 éves csatára elleni vádak beigazolódnak, akár öt­éves börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. Benzema ügyvédje szerint a játékos ártatlan.

A játékos egyik rokona vette fel a kapcsolatot a bűnözőkkel, akik 47 millió forintnyi összeget kértek. Benzema a vizsgálat során elismerte, hogy szerepet játszott az ügyben, de azzal védekezett, hogy kényszerítették rá. Kihallgatásával egy időben három másik gyanúsítottat is őrizetbe vettek. Helyzetét nehezíti, hogy tavaly Franck Ribéryvel együtt azzal gyanúsították, szexuális kapcsolatot létesített egy fiatalkorú prostituálttal, ám mindkettőjüket felmentették.

Minden­esetre meglepő, hogy az évente – nettó – 5,5 millió eurós (kb. 1,73 milliárd forint) fizetéssel rendelkező, azaz hetente kb. 33 millió forintnyi eurót bezsebelő labdarúgó így akart 47 millió forintnyi többletjövedelemhez jutni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196826_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715115010
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197410_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196283_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715115010
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715115010
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715115010
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715115010
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk