Sport

Befejezi a roma játékvezető: Elegem lett a rasszizmusból

(t. n.)

Létrehozva: 2017.03.29.

<p>Befejezi a játékvezetést a Nógrád megyei Jónás Kornél a származása miatti hátrányos megkülönböztetés miatt. Az MLSZ is cserben hagyta.</p>

Négy évvel ezelőtt a balassagyarmati Jónás Kornél azzal vált ismertté, hogy ő volt az első játékvezető az országban, aki rasszizmus miatt félbeszakított egy focimérkőzést. Az eddig Nógrád megyében működő bíró a napokban döbbenetes elhatározásra jutott: a nem múló faji megkülönböztetése miatt felhagy szeretett hivatásával. 

– Néhány hete tettem újabb sikeres játékvezetői vizsgát, majd egy Magyar Kupa-meccsen bíráskodtam. Ám néhány napra rá a küldő tájékoztatott, hogy hét-nyolc társam jelezte felé, a roma származásom miatt a jövőben nem szeretnének velem meccset vezetni – magyarázta lapunknak Jónás. – Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Eldöntöttem, hogy fájó szívvel, de befejezem a bíráskodást. A négy évvel ezelőtti eset óta is folyamatos rasszista támadások értek. A Cooper-teszten a velem egy csoportba beosztott társaim azt mondták, velem még futni sem fognak, mert cigány vagyok. Tényleg nem futottak velem, mégsem volt ennek következménye.

Csípős

A cikkben egy betű sem szól arról, hogy Jónás milyen bíró. Itt a bőrszín számít, nem a teljesítmény. A visszavonulással borzalmas ítéletet mondott arról, milyen országban élünk. Varga T. Róbert

Jónás Gaál Gyöngyi, az MLSZ játékvezetői bizottság irodavezetőjének a segítségét kérte, de támogatás helyett megdöbbentő választ kapott.

– Puhl Sándor alelnök azt üzente Gyöngyin keresztül, hogy készítsek hangfelvételeket, kémkedjek a kollégáim után, és gyűjtsek bizonyítékokat. Mint egy FBI-nyomozó... – magya­rázta Jónás. – Nekem ebből elegem van. A családom is sokat szenvedett. Nem csinálom tovább!

Jónás elárulta, Orbán Viktor válaszra sem méltatta azt a levelét, amiben 2013-ban felajánlotta a miniszterelnöknek, hogy a hazai fociban a rasszizmus elleni harc élére áll.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja