Sport

Baywatch-váltóban nyertek Eb-ezüstöt Verrasztóék

Bors

Létrehozva: 2017.09.15.

A Duna Aréna egyik magyar hőse a vizes vb-n Verrasztó Dávid volt, aki éremgyűjteményét a vízimentők belgiumi Európa-bajnokságán egy ezüstéremmel gyarapította. Rajta kívül nem sokat töprengett a fáradtságra fittyet hányó Balog Gábor, Takács Krisztián, Gyárfás Bence trió sem, amikor megkereste és arra kérte őket a Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség, hogy induljanak a szervezet kontinensküzdelmén. Nos, a magyar „Baywatch-kvartett” második lett a 4x50 m-es gyorsváltóban, Verrasztó egyéniben negyedik helyet szerzett.  

– Tíz-tíz medencés, illetve nyílt vízi számban vetélkedett a me­zőny – árulta el Endlein Viktória edző. – A bruges-i fe­dett csarnokban né­gy­szer 50 méteres váltóban lett második a csapat, mely táv közben az előírt nehéz akadályokat is leküzdötte. 

Az elődöntőben 25 ezreddel előbb váltottak a németek, de mivel a magyarok későn óvtak, Németország továbbjutott, majd a fináléban centikkel megelőzte Dávidékat. 

– Ha több időnk lesz, kiképzem úszóinkat fuldokló emberek kimentésére. Ennél a feladatnál babaalakokat kell kiemelni a medence mélyéről – magyarázta Endlein, majd hozzátette, az Oostendében rendezett nyílt vízi mentőszámokban nem vettek részt a háromméteres hullámok miatt, de elképzelhető, hogy Verrasztó 2021-ben elindul Adelaide-ben a vízimentők világbajnokságán. 

Amúgy a Forbes cikke szerint Dávid és testvére, Evelin egy harmadik befektetővel a Kálvin téren Kaffeine-kávézót nyit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146442_auto_resized.jpg
origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713619212
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713619212
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713619212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713619212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713619212
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja