Sport

Barbosa eddig csak a frizuráival villog

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2019.04.06.

NB I: A Fradi brazilja ígéri, eléri a csúcsformát. FTC - Paks, Ma, 17.00, Tv: M4 Sport.

Forrás: Bors

Eddig nem váltotta meg a világot, pedig a magyar NB I legértékesebb játékosaként óriási reményekkel érkezett, hatalmas várakozás előzte meg Isael da Silva Barbosa érkezését. 

Elégedett az eddigi teljesítményével? 

Nézze, két hónapja vagyok Magyarországon, és mondhatom, nagy célokkal jöttem.
A télen sokat kihagytam, mert már Kazahsztánból eljöttem, otthon voltam, Brazíliában, amikor jött a magyar megkeresés. Szóval, utol kell érnem magam. Olyan kilencvenszázalékos vagyok, de biztosíthatok mindenkit: nem felejtettem el futballozni. 

Hallotta a kritikákat?

Nem. Sőt azt tapasztalom, szeretnek a drukkerek. A vá­rosban járva gyakran megismernek, veregetik a vállamat. 

Zavarja, hogy Rebrov edző gyakran csak a kispadra nevezi? És ha olykor mégis kezd, szinte biztos, hogy elsőként cseréli le? 

Mint mondtam, erőnlétileg nem vagyok még a csúcson. Arról meg, hogy ki játszik, az edző dönt. Egy a lényeg, a győzelem. A végső siker.

A frizuráival legalább nyerő, hiszen szinte naponta változtatja. Miért? 

Brazil szokás. De higgye el, a hajviseletemnek semmi köze a játékomhoz. Nekem tetszik. Magának nem? Engem kimondottan inspirál. 

Tőlem lehetne kopasz is, én csak a brazil virtust hiányolom a játékából. 

Még egyszer mondom: mindent megteszek, hogy a csapatot bajnoki címhez segítsem. Aztán jöhet a BL.

Milyennek látja az NB I színvonalát? 

Sok a kiváló csapat, színvonalasak a mérkőzések. Én leginkább az orosz bajnoksághoz tudnám hasonlítani. Szinte nincs előre lefutott meccs, akár az utolsó helyezett is legyőzheti a bajnoki várományost. 

Azt kapta, amit várt? 

Talán jobbat is. Mielőtt ide szerződtem, nem sokat tudtam a magyar fociról, de amikor biztossá vált, hogy jövők, tájékozódtam a múltról és korábbi csapattársaktól is érdeklődtem. 

A brazil válogatottból ismer valakit? 

A legnagyobb sztárokat személyesen nem, de azért az elit mögött sok kiváló játékos van. Közülük jó néhánnyal tartom a kapcsolatot.

Lehet, hogy az új Puskás stadiont a brazil válogatottal nyitnánk meg, ott lenne a lelátón? 

Hogyne, biztosan. És a brazil csapatot is felkeresném. Idegenben egyébként is jó hazai szót hallani, a szakmáról, a fociról beszélgetni. De gondolom, ezzel a magyar játékosok is így vannak. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713467411
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713467411
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713467411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713467411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget