Sport

Bale értéksorrendje: Wales, golf, Madrid

Bors

Létrehozva: 2019.11.16.

Forrás: AFP

Ma Bakuban játszik Wales labdarúgó Eb-selejtezőt. Nincs mese, Ryan Giggs együttesének nyernie kell.

–Ha ott akarunk lenni az Eb-döntőben, akkor nemcsak idegenben Azerbajdzsánt, de kedden Cardiffban a magyarokat is le kell győzni - mondta Giggs kapitány.

Gareth Bale, a walesiek legjobbja, a Real Madrid klasszisa egy kérdésre válaszolva elárulta: életében a fontossági sorrend a következő: Wales, golfozás, Madrid.

–Ugyanakkor a klubommal, a Real Madriddal mostanság akadnak bajaim – tette hozzá Bale. – Számomra sokkal kellemesebb walesi nemzeti színekben futballozni, mert nincsenek nyelvi nehézségeim, és tudom, hogy a hazámért küzdhetek. Ráadásul úgy érzem magam mint egykoron srác koromban, amikor igazán felszabadultan fociztunk a parkban, azt tettük, amit igazán szerettünk. Korlátozás nélkül.

Bale-t amúgy a spanyol sajtó sem kedveli túlzottan.

–Múltkor valamelyik ibériai lap azt írta, hogy három kísértet nyomasztja a mindenapjaimat. Hogy ezen mit értenek, és hogy erre hogyan jöttek rá? Mert ez egy marhaság! Nem félek a kísértetektől – a spanyol újságíróktól annál inkább.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134808_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713270312
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713270312
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131950_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megújult Magyarország legszebb román kori emléke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján