Sport

Bajnokok Ligája: Fortuna elpártolt a magyarok mellől

Bors

Létrehozva: 2019.10.04.

Hiába jött vissza 0-3-ról a Liverpool ellen Szoboszlaival a Salzburg, kikapott. A Gulácsival és Orbánnal felálló Lipcsét pedig két kapura lövésből kétszer mattolta a Lyon.

Forrás: AFP

Amilyen jól indult a magyar focisták számára a BL idei szezonja, olyan bosszantóan folytatódott. A legrangosabb európai kupasorozat első for­dulójában gálázó, a belga Genket többek között Szoboszlai Dominik góljával 6-2-re kiütő Salzburg a címvédő Liverpool ellen hiába jött vissza húsz perc alatt 3-0-s hátrányból, kikapott.

– Büszke vagyok, hogy fel tudtunk állni, de csalódott is, mert több volt ebben. A legnagyobb baj, hogy az első húsz-harminc percben nem úgy álltunk hozzá, ahogy kellett volna – nyilatkozta a 4-3-ra elvesztett meccs után Szoboszlai.

Hozzátette, csak a né­zők­nek volt szórakoztató a találkozó, ugyanis enynyit ő még életében nem futott egy meccsen. A salzburgiak testvér­csapata, a két másik magyarral, Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló Lipcse hason­lóan pechesen folytatta a csoportkört. Bár az első for­dulóban a portugál Benfica otthonában bravúros 2-1-es sikert aratott, most a Lyont fo­gadta, amely mindössze két kaput eltaláló lövéssel 2-0-ra nyert.

Rá­adásul minden találat óriási védelmi hi­bából született, előbb Upamecano és Konaté nem értette egymást, majd Mu­kiele szerencsétlenkedett össze egy gólt. Szoboszlai és Gulácsi együt­tese is a saját csoportjában első helyen állók el­len javíthat há­rom hét múlva: a Salzburg az olasz Napolit, a Lipcse az orosz Zenitet fogadja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091056_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tüttő Kata: „Hálás vagyok Magyar Péternek!” (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711631714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított