Sport

Bajnok a bajnokokról – Hunyady Emese szerint a csibészség dönthetett váltónk javára

szs

Létrehozva: 2018.02.25.

<p>Számos honi sportkedvelő szerint Hunyady Emese a téli olimpiák első magyar bajnoka, és végtére ez igaz is, hiszen szülőhelyét tekintve a honfitársunk, ám úgy alakult, hogy 1994-ben Ausztriának szállította a lillehammeri gyorskorcsolyázó bajnoki címet az 1500 m-es távon.</p>

Ezen utólag merengeni már felesleges, de jellemző – és igencsak helyes! -, hogy a magyar Olimpiai Bajnokok Klubja a lillehammeri viadalon aranyérmes hölgyet rendszeresen meghívja különféle rendezvényeire. Emese persze azokon részt is vesz.

A hat olimpián egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett, nem utolsósorban világ- és Európa-bajnoknő kiválóságunk kérésünkre a pjongcsangi téli ötkarikás fesztiválon bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó férfi váltónkról is beszélt.

– Majdnem napra pontosan, de 24 év különbséggel szereztek a fiúk most már valóban “vérbeli magyar” ötkarikás bajnoki címet, és ennek őszinte szívből örülök – mondta Emese, majd elmagyarázta, hogy a klasszikus gyorskorcsolyázás és a rövid pályás vetélkedés egymástól elütő. Hozzátette, szívesen szurkolt volna a fiúknak Dél-Koreában, de az utazásra nem volt módja. 

Amúgy a Hunyady–Ausztria, magyar vagy osztrák bajnoki cím, tehát az ezzel kapcsolatos polémia újra hatványozottan igaz, hiszen a 28 éves Marcel Hirschler sokáig gondolkodott azon, hogy idén holland színekben rajtoljon. Azt származása alapján megtehette volna, de végül Ausztriának hozott két aranyérmet alpesi síelésben.

– Januárban Budapesten jártam, és megnéztem a Liu fivérek, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang edzését. Egészséges vagányságukat látva azt mondtam magamban: bajnokok lehetnek. A bátorságnak nincs híján a többi rövid pályás magyar versenyző sem. Erőteljes váltásaik, verseny közbeni helyezkedésük csibészes volt, és ez az egyik oka annak, hogy a hajrában meglepték riválisaikat.

Emese sajnálkozik egy sort, mert érzése szerint a hagyományos magyar gyorskorcsolyázás nem élvez akkora állami támogatást, mint a rövid pályások.

– Pedig van éppen elég tehetségünk, csak hát karolnák fel őket jobban... Ellenőrizhető, hogy a jelenlegi magyar rövid pályás edzői kar tagjai korábban szinte kivétel nélkül gyorskorcsolyázók voltak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított