Sport

Babos Timi egy éve jár a párjával

Bors

Létrehozva: 2017.12.12.

Az interneten ismerkedett meg jelenlegi párjával Babos Tímea, ráadásul éle­tében először ő kezdeményezett a fiúnál. Mindezt a legjobb magyar női teniszező a VIASAT3-on futó Lakástalkshow című műsor felvételén árulta el, ami kedd este 23:00-kor kerül adásba.

– Nem, nem társkereső hozott minket össze – mosolygott Timi –, hanem egy ismerősöm ismerőse volt. Életemben először a kezembe vettem a dolgot, és ráírtam. De csak annyit, hogy szia! Nem ismert, gőze nem volt a teniszről, szerencsére – mondta a megismerkedésükről Timi. Egy éve vannak együtt, és Péter néha elkíséri egy-egy útjára. 

Merthogy sokat utazik, évente legalább harmincöt hetet van távol. Ma már megszokta, de eleinte nehéz volt: 

– Még a saját ballagásomat is elmulasztottam. 

– Ezért sem szerettem volna, hogy teniszezzen – szólt közbe a Lovász Lászlóval megejtett beszélgetés másik résztvevője, Timi édesapja, akiről az is kiderült, hogy Sopron első diszkóinak egyikét ő nyitotta a családi sporttelep tekeklubjában, és aki, mint ismert, teniszedzőként is dolgozik. De Babos Csaba eleinte nem akarta elvállalni Timi tanítását.

– A nővére nyolc évvel idősebb, gyerekként szintén magas szintre jutott, szóval tudtam, ez a sport mennyi lemondással jár – magya­rázta.

Timit ennek dacára csak a tenisz érdekelte. Úszott is, versenyeket nyert, de utálta a monotonitását. Apja szerint mindig ütő volt a kezében, ülhetett a tévé előtt vagy az ebédlőasz­talnál. 

– Imádtam teniszezni. Ma is imádok – folytatta Timi. Még azzal együtt is, hogy a sport miatt nem igazán voltak barátai. Egy-két közeli barátja van, egyébként jobban kijön a fiúkkal. – A tenisz magányos sport, főleg az edzővel és a csapatommal vagyok végig kapcsolatban. Minden évben eljön a pillanat, amikor kicsit kikészülök, volt ilyen az idén is, ilyenkor összeül a családi kupaktanács, videokonferencián megbeszéljük, mit lehetne tenni. A nyár elején a legjobbnak láttuk, ha hazajövök feltöltődni. Ez sokat segített, hogy jó formába kerüljek, és végül vb-győzelemmel zárjam az évet – mondta a huszonnégy éves sportoló, aki úgy érzi, pályafutása első harmadánál jár.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529514
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja