Sport

Babos idén eddig 107 milliót keresett

Munkatársunktól

Létrehozva: 2018.02.05.

Remekül sikerült az évkezdet Babos Tímea számára. A magyar teniszező tegnap pályafutása negyedik WTA-versenyét nyerte meg egyesben, miután a tajpeji 250 ezer dollár (61,2 millió Ft) összdíjazású ke­mény pályás tenisztorna döntőjében két szettben (7:5, 6:1) legyőzte az ukrán Katerina Kozlovát. A diadal egyben azt jelenti, hogy a 35. helyre ugrik a világranglistán.

– Rettentően hosszú túra volt. Elképesztő, hogy így sikerült zárni: az elmúlt másfél hét alatt Grand Slam-győzelem, Grand Slam-döntő, tornagyőzelem egyesben a WTA Touron. Hihetetlen élmények és érzések kavarognak bennem – nyilatkozta saját honlapján Babos.

A soproni kiválóság számára most egy kis pihenő jön, hazalátogat, majd édesapjával, Csabával Doha felé veszik az irányt, ahol újabb verseny vár rá. A 24 éves sportoló hosszú idő után láthatja ismét szerelmét, Pétert, aki munkája miatt nem tudta elkísérni párját. 

Babos remeklése anyagilag is jól hozott a konyhára, ugyanis Melbourne-ben 97 millió forinttal gazdagodott, míg Tajvanon újabb tízmillióval, így az első hónapban 107 millió forintot keresett az ország jelenlegi legjobb teniszezője. 

Nem jött össze a Davis Kupa-bravúr

Fucsovics Márton 7:5, 6:4, 3:6, 6:2-re kikapott David Goffintől tegnap a liège-i tenisz Davis Kupa-nyolcaddöntőben, ezzel a tavaly döntős belgák 3-2-es összesítéssel továbbjutottak a negyeddöntőbe, míg a magyar válogatottra osztályozó vár szeptemberben, a másodosztály egyik feljutójelöltjével. A nyolcaddöntő utolsó – tét nélküli – meccsén végül Piros Zsombor 6:3, 7:6-ra legyőzte Julien Cagninát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja