Sport

Babos apuka: Timit alábecsülik a riválisai

K. D.

Létrehozva: 2018.04.11.

<p>Ha a lányom senki, miért kínlódnak ellene?</p>

Ő egy senki, egy kib.szott senki – mondta edzőjének, Sam Sumyknak Babos Tímeáról a korábbi világelső teniszező, Garbine Muguruza, aki a monterreyi döntőben akadt ki a magyar játékosra, amiért a vártnál szorosabb csatában tudta csak legyőzni.

Babos Csaba, Timi édesapja szerint nem kell túlzottan foglalkozni ezzel a kijelentéssel, hiszen a meccs hevében be­szélt meggondolatlanul a versenyző. 

– Ettől függetlenül az ilyen megnyilvánulások nem a teniszpályára valók. Azért is leptek meg Muguruza szavai, mert jó viszonyt ápol Timivel, edzettek is együtt korábban. Biztos vagyok benne, hogy ha legközelebb találkoznak, elnézést kér majd a lányomtól. Hiszen egy páros világ- és Grand Slam-bajnok játékost ritkán szoktak lesenkizni. Különben is, ha annyira gyenge ellenfél lenne Timi, miért nem 6:0, 6:0-ra győzte le – fogalmazott a Borsnak Babos Csaba.

Nem először illették trágár szavakkal a soproni játékost. Az Australian Open első fordulójában például a világranglistán 16. helyen álló Coco Vandeweghe rib.ncozta le, mert búcsúzni kényszerült Timi ellen. Ezt a szervezők sem hagyták szó nélkül, és a torna történetének legnagyobb büntetésével, 2,5 millió forintnak megfelelő ausztrál dollár bírsággal sújtották az amerikait, aki azt kifogásolta, hogy túlzottan örült győzelmének a magyar teniszező. 

– Ez azért van, mert a vártnál nagyobb ellenállásba ütköznek. Mindkét játékosnak nagy az önbizalma, ezért talán azt gondolták, Timi egy könnyen verhető ellenfél – zárta az édes­apa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138672_auto_resized.jpg
vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135370_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131328_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja