Sport

Az olimpia bajnok Dana még hat hónapos terhesen is versenyez

Bors

Létrehozva: 2017.04.22.

Dana Vollmer amerikai úszó annak ellenére versenyez, hogy hat hónapos terhes. A 29 éves, ötszörös olimpiai bajnok Dana már a tokiói felkészülés jegyé­ben ugrik vízbe nap mint nap.

A riói olimpián váltóban nyert egy aranyat, ami nem volt kis teljesítmény, tekintve, hogy egy évvel korábban adott életet első gyermekének. A kiváló versenyző egyészen fiatalon, 17 évesen lett olimpiai bajnok Athénban, majd Lon­donban hármat nyert, ezt tudta megfejelni Rióban egy váltó­arannyal. Tokióban megint do­bogóra akar állni, ezért nem hagy fel az úszással terhesen sem, úgy érzi, hogy amíg jólesik neki a víz és a mozgás, addig folytatja.

– A dresszem a korábbi 26-os helyett most 32-es, a pocakomban pedig olyan érzésem van, mintha egy bowlinggolyó lenne benne, de hát ez így természetes – mondta Dana az amerikai úszószövetség honlapjának.

– A versenyzésre és az erősítésekre az orvosom engedélyt adott, ha nem így lenne, nem csinálnám. De őszintén, mi is az úszás ahhoz képest, amit a kétéves gyerekemmel csinálok vagy cipelem őt, annak ellenére, hogy egyre nő a pocakom vagy folyton futkosok utána, egyik sem könnyebb, mint az úszás. Vollmer végül az 55. helyen végzett az Arena Pro Swim versenysorozat legutóbbi állomásán, 50 gyorson 27.59-cel, tavaly 25 másodperccel teljesítette ugyanezt a távot.

– Nem érdekelt az idő, az eredmény, a helyezés, csak az, hogy mozgok, élvezem az egészet, jó emberek között vagyok, olyanokkal osztom meg az élményeimet, akikkel sok jó és értékes dolog összeköt.   

Alysia 800-on indult

Nem Vollmer az első, aki nagy pocakkal versenyez, 2014-ben Alysia Montano az Egyesült Államok atlétikai bajnokságon nyolc hónapos terhesen állt rajthoz 800 méteren. Sőt korábban előfordult olyan is, hogy terhes kismama indult olimpián, Rióban, a Zika-vírus miatt, ilyen eset nem volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663811
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711663811
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663811
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított