Sport

Az Aranycsapat szélsőjére, Tóth II. Józsefre emlékeztek

Címkék
labdarúgás

Bors

Létrehozva: 2019.05.23.

Idén a labdarúgó Aranycsapat két egykori kiváló futballistájáról, Kocsis Sándorról, illetve Czibor Zoltánról már megemlékeztek, továbbá azt a későbbiek során még megteszik, ám többek szerint valahogy elfeledkeztek Tóth II. Józsefről, aki 2017. október kilencedikén hunyt el.

A múlt idő használata azonban immár felesleges, hiszen a községben, Merseváton, ahol kilencven évvel ezelőtt meglátta a napvilágot, emléktáblát avattak. A program szervezői, lebonyolító között természetesen ott találhattuk a Halmay Zoltán Hagyományőrző Egyesületet is.

A merseváti kegyeletes rendezvényen megjelent az egykori válogatott labdarúgó, Halmosi Zoltán, továbbá az egybegyűltek élvezhették Németh Sándor egykori válogatott birkózó, ex-olimpikon, szabadfogású birkózó-válogatottunk volt trénerének előadását. A Nyiba becenevű férfi lírai költeményei közkedveltek és közismertek, továbbá könnyűzenei szerzeményei és dalszövegei is pompásak.

A Tóth II. József emlékének adózók ellátogattak a korábbi szélső csepeli temetőben található sírjához, és persze nem maradhatott ki a csepeli stadion előtt felavatott, a Tóthot Czibor Zoltán társaságában ábrázoló szobor előtti emlékezés sem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136386_auto_resized.jpg
origo.hu

Egy sztárcsapat már kedd este kiesik a BL-ből - élő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713308111
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135985_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136133_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713308111
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!