Sport

Átírják a törvényt, hogy több néző legyen

(turcsik)

Létrehozva: 2015.11.26.

Az Országgyűlés rendészeti bizottsága a regisztráció visszaszorításával érné el, hogy több néző legyen az NB I-es focimeccseken.

Negatív nézőcsúcs született az NB I-ben a hétvégén. A hat találkozóra csak 8940 néző látogatott ki. Csányi Sándor MLSZ-elnök bevallotta, annak idején elhibázott döntés volt a szurkolói kártya kötelezővé tétele, mindenképpen megoldást kell találni az alacsony nézőszám növelésére, ezért megvizsgálja a televíziós közvetítések gyakorlatát. A szövetség heti két meccsre csökkentette a közvetítések számát azt remélve, hogy a szurkolókat kimozdítja a karosszékből, ám ez a döntés sem vált be. Hogy Csányi pontosan mit tervez, arra az MLSZ nem tudott választ adni.

– A következő elnökségi ülésen téma lesz a nézőszámnövelés, de konkrétumok még nincsenek – mondta Sipos Jenő szóvivő, aki arra sem tudott érdemben reagálni, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának módosító sporttörvényjavaslatától várnak-e nézőszám­-emelkedést. Az indítvány szerint január 1-jétől eltörölnék az idegenbeli meccsekre a drukkerek buszoztatását, a szurkolói kártya és a regisztráció alkalmazását a klubokra bíznák, csak a ki­emelt kockázatú meccseken lenne kötelező a névre szóló jegyértékesítés.

– A módosítástól érdemi változást nem várok. A Fradinál úgyis marad a véna­szkenneres, szurkolói kártyás beléptetés, és a nagy fővárosi csapatok összes meccse to­vábbra is kiemelt kockázatú besorolást kap – árulta el Magyar Balázs, a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül mozgalom vezetője. – Jelentős nézőszám-emelkedést a regisztráció teljes eltörlésével lehetne elérni, minden más döntés csak látszatintézkedés.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083584_auto_resized.png
origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718412
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718412
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik