Arató András nyugdíjas igazi szenzáció lett

Arató András nyugdíjas igazi szenzáció lett

szenzáció
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 28. 12:15
<p>Meglátogatta a ManCityt az internet magyar sztárja.</p>
Bors

– Sosem jártam még meccsen, de nagy szurkolója vagyok a Manchester Citynek. Ha fociztam volna, csatár leszek. Kedvencem Sergio Agüero – mondja az angol focibajnokságot utcahosszal vezető csapat vi­deójában Hide the pain Harold, azaz Arató András. A 73 éves magyar nyugdíjas ma már internetes világsztár, arca ezer meg ezer mémről köszön vissza.

Sikere azzal kezdődött, hogy 2011-ben elment egy stockfotózásra, hogy reklámokhoz, különféle kiadványokhoz szabadon felhasználható képeket készítsenek róla. Ezeken úgy mosolyog, mintha csak kínjában tenné, ez indította el a mémmé válás útján, és innen a becenév is, kvázi: Fájdalmát Rejtegető Harold.

– Amikor az emberrel először viccelődnek, az sokkoló élmény, sokáig tartott, míg megtanultam kezelni – mondta a korábban villamosmérnökként dolgozó Arató az RTL Klub Fókusz című műsorának tegnap esti adásában. – Beláttam, kellő öniróniával kell állni a helyzethez, így tőkét is lehet belőle kovácsolni. Van a mondás: amit nem tudsz megállítani, annak állj az élére.

Azóta a rajongói oldalának több mint százezer követője van, és ez a szám folyamatosan nö­vekszik. Ráadásul ő volt az is, aki a Mindent vagy semmit című vetélkedő egyik adásában azt mondta: „Én nagyon szeretem a tejet! – És a kakaót? – Azt is!” Ez a videórészlet is körbejárt a magyar interneten, számtalan variációja létezik.

– Szerintem Guinness-rekorder vagyok: belőlem kétszer is mém lett – mondta a műsorban Arató, aki három éve szerepelt az RTL Híradójában is, mint akinek háromszor rontották el az adóbevallását… Ma már profi stáb segíti a munkáját. Akármerre megy, mindenhol felismerik.

– Néha egészen vicces és suta módon jönnek oda: – Elnézést, a mémnek tetszik lenni?

Az internetes sztárrá vált férfi titka egyértelműen a sírás és a nevetés közti, jellegzetes mosolya. Ezt az arcot kéri tőle mindenki, pedig van neki több is, ezekből néhányat a műsorban is megmutatott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.