Sport

Apja nyomdokain jár a korábbi magyar válogatott focista fia

T. N.

Létrehozva: 2016.08.29.

Édesapja, Bognár György nyomdo­kaiba léphet Bognár István, aki helyet kapott a Feröer elleni vb-selejtezőre készülő, huszonötös keretben.

Az első, talán nem is olyan apró lépést megtette Bognár István, a Diósgyőr technikás középpályása, hogy majdan a Puskás Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozó, korábban nagyszerű futballista apukájával, Bognár Györggyel emlegessék egy lapon. Az NB I-es idény kezdetén meggyőző teljesítménnyel előrukkoló, 25 éves futballista ugyanis megragadt Storck légió­sokkal kiegészülő válogatott keretében, azaz a héten már a legjobbakkal készülhet a szeptember 6-i, Feröer elleni vb-selejtezőre.

– Remek érzés, hogy a kapitány számol velem, minden bizonnyal a pénteki U21-es válogatott elleni edzőmeccsen győzhettem meg, mert elég jól ment a játék. Gólt rúgtam, és gólpasszokat adtam, megvolt az önbizalmam, hogy bemutassam azt, amit tudok – magyarázta a kis Bogeszként ismert futballista, aki hozzátette, kissé furcsa nyáron mûfüvön futballozni, de legalább már azt is modellezhették, mi vár rájuk Feröeren. – Eddig csupa jó benyomásom van a felkészülésről, Bernd Storck nagyon profi, minden részletre odafigyel, én pedig próbálok megfelelni az elvárásainak. 

Bognár elárulta, sokat köszönhet klubedzőjének, Horváth Fe­rencnek, akinek – előző trénereitől eltérően – maximálisan élvezi a bizalmát, és ez meg is látszik a játékán. És persze rengeteg támogatást kap édesapjától is. – Apu figyelmeztetett, hogy minden edzésen tegyem oda magam, és bátran vállalkozzak – magyarázta István. – Családon belül egyáltalán nem té­ma, hogy vá­logatottság te­kin­teté­ben egyszer majd megközelíthetem őt, hiszen ahhoz e­lőbb még be kellene mutatkoznom a nemzeti csapatban. Ha ez egyszer va­lóra válik, már önmagában is óriási büszkeséggel töltene el engem.

Van hagyománya az apa–fia válogatottságnak

Albert Flórián és ifjabb Albert Flórián

A Császár, az egyetlen magyar aranylabdás, világválogatott Albert Flórián 75-ször szerepelt a magyar válogatottban, fiának hatszor adatott meg a megtiszteltetés.

Mészöly Kálmán és Mészöly Géza

Szintén az egyik legismertebb magyar labdarúgó-dinasztia a Mészöly család is. Ahol az apa, Kálmán, a Szőke Szikla 61-szeres, míg fia, Géza 18-szoros válogatottságig jutott.

Halmosi Zoltán és Halmosi Péter

A szombathelyi futball hírét Halmosiék nagyban öregbítették. Halmosi Zoltán 11-szer szerepelt a válogatottban, fia, Péter pedig 35-ször ölthette magára a címeres mezt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított