Sport

Amerikában hajt a dobogóra Németh Nándi

szabó

Létrehozva: 2017.04.27.

Forrás: MTI

Miután 48,76 mp-cel, a világ idei 10. legjobb idejével – egyúttal magyar rekorddal – nyerte meg a 100 gyors felnőtt magyar bajnoki címét az egriek 17 éves úszója, Németh Nándor, okkal feltételeztük, hogy nyitva az útja a nyári budapesti vb-re. 

Ám Sós Csaba kapitány nem őt, hanem Bohus Richárdot és Kozma Dominiket nevezi ezen a távon. Csakhogy nem a szövetségi kapitány, hanem Németh egyesületi mestere, Plagányi Zsolt hozta meg a döntést. Márpedig a szakértelme megkérdőjelezhetetlen, mások mellett klasszisunk, Cseh László felkészítéséért is felelős.

– Nándi ideje alapján tényleg logikus lenne, ha indulhatna a vb-n. Ám a torna két utánpótláskorú világverseny közé ékelődik, és rövid idő leforgása alatt képtelenség háromszor csúcsformába hozni őt. A Duna Arénában így is láthatjuk, hiszen a jelenlegi állás szerint négy váltószámban is érdekelt lesz – nyilatkozta lapunknak Plagányi, aki Törökbálinton irányítja a tinédzser edzéseit. És amúgy már előzetesen tudta, hogy nagy időt ér el. – Előzetesen mondtam is többeknek, és lám, igazam lett – tette hozzá. 

Plagányi úgy döntött, előbb az izraeli Netanyába kiírt ifjúsági Eb-n (június 28.–július 2.) bizonyíthat Németh, majd a budapesti felnőtt vb-n (július 23–30.) csobban vízbe, végül Indianapolisban az ifi vb (augusztus 23–28.) zárja a sort.

– Utóbbi versenyen a legjobb amerikai tinédzserekkel veheti fel a versenyt 100 gyorson, és ezen a távon akár dobo­gós helyezést is elcsíphet – magyaráz­ta a tréner. Általános a vélekedés: sokat fogunk még hallani erről a srácról.    

Hargitay: több riói aranyunk lehetne

Kényes kérdésekre válaszolt a Csisztu 24 tegnap esti adásában az úszók korábbi kapitánya, Hargitay András. Az egykori világ- és Európa-bajnok úszó úgy véli, hogy a riói olimpiai aranyérmek száma eggyel több lenne, ha Shane Tusuppal beszélőviszonyban lettek volna, és Hosszú Katinka a váltó helyett inkább egyéniben indul. 

– Tudomásul kell venni, hogy a magyar úszósport pillanatnyilag Katinka körül forog, és ha ő változást akar, akkor azt nekem is el kellett fogadnom – mondta a tisztéből az év elején távozó szakember. Hargitay kitért arra is, hogy a Kiss László-ügyben egyáltalán nem az egykori úszókapitány volt a célpont, hanem Gyárfás Tamás. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480311
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480311
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget