Sport

Ajaxos szólógóllal mattolt Schön

K. B.

Létrehozva: 2019.12.04.

Szépségdíjas góllal juttatta a legjobb 16 közé az MTK-t Schön Szabolcs. A 19 éves középpályás tavaly tért haza az Ajaxból, ott tanult ilyen kiválóan cselezni.

Világszínvonalú képzés folyik az amszterdami klub akadémiáján, amit a két évig ott pal­lérozódó Schön most a Ma­gyar Kupában csillogtatott meg. A DVTK elleni meccs hosszabbításában olyan szólógólt lőtt, amit az Ajax felnőtt focistáitól szoktunk látni BL-meccseken: a tizenhatosnál bal külsővel osztott ki egy kötényt Tamás Márknak, majd a védőt kikerülve, mielőtt a két másik, földön csúszó diósgyőri játékos odaérne, Antal Bo­tond mellett a kapuba vágta a labdát.

– Az ilyen, egy az egy elleni szituációk megoldásai ragadtak rám Hollandiában, és az önbizalom, hogy meg merjem csinálni a cseleket, de az MTK is arra biztat, merjek kockáztatni, ne féljek, hogy esetleg nem sikerül – mondta a Borsnak a 19 éves Schön, aki többek között olyan focistákkal játszott együtt Amszterdamban, mint az Ajaxban hétvégén kezdőként mesterhármassal debütáló Noa Lang.

A magyar játékost az is motiválja, hogy egyszer visszatérjen majd külföldre, ám úgy érzi, egyelőre jó kezekben van, amit az utóbbi két meccsen két győztes góllal hálált meg.

– Mint minden találatomat, a DVTK ellenit is visszanéztem. Bár a csel előtt szerencsésen visszapattant hozzám a labda, utána valóban jól oldottam meg a helyzetet. Felnőttpályafutásom eddigi legszebb gólja volt ez, de remélem, újabbak követik majd – tette hozzá.

Schön egy éve jött haza az MTK-ba, amit akkor még Feczkó Tamás, a Diósgyőr jelenlegi edzője irányított. Nála mutatkozott be az NB I-ben, és most az ő csapatát ejtette ki a kupából.

– Jó a kapcsolatunk, akkoriban sokat beszélgettünk, de most a meccs miatt erre nem volt lehetőség – fogalmazott Schön, akinek a nézőtérről szurkolt a nagypapája, a szülei és a szerelme. Mint mondta, erre Hollandiában ritkán volt lehetőség, pedig a család nagy erőt ad neki. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136258_auto_resized.jpg
origo.hu

Dráma Sopron felett: villám csapott egy utasszállítóba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713405910
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139202_auto_resized.jpg
vg.hu

Traffipax: a rendőrség elmondta, hol számíthatunk sebességmérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127323_auto_resized.jpg
life.hu

Mennyire emlékszel az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713405910
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138392_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy falatnyi kelet: Ázsiai street food fesztivált rendeznek Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713405910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713405910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713405910
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget