Agydaganattal műtötték, most a bajnok Honvédban focizik

Herjeczki Kristóf nevét nem sűrűn hallhattuk eddig, de az biztos, ezután annál többet fogjuk. Az első fordulóban a 19 éves Kristóf kezdőként állhatott be az NB I-es címvédő kispestiek csapatába. Egy kiváló korosztályból esett ő rá a választás, amire mondhatnánk, hogy persze, csak az MLSZ által kitalált „fiatal szabály” miatt. Viszont, amikor meghallottuk a történetét, átértékelődött bennünk minden. 

– Természetesen nagyon hálás és boldog vagyok azért, hogy lehetőséget kaptam, és szeretnék is élni vele. Mondhatnám, hogy négy éve, amióta az akadémián vagyok, ez az álmom és ezért dolgoztam, de ez a harcolás egészen kicsi koromig vissza nyúl – mesélte a Borsnak még a 2. fordulót megelőzően Kristóf, aki a Diósgyőr elleni partin (2-2) csereként szűk fél órát kapott. – Édesapám, amióta járni tudok, rugdossa velem a labdát, és rengeteg trükköt és cselt ő tanított meg nekem. Nemcsak az edzéseken, külön is sokat melóztam. 

Ahogy sokak sztorija, Kristófé sem volt gördülékeny.

– Pár éve voltak problémáim. Koncentrációs zavarral küzdöttem, néha össze-vissza beszéltem, és volt, amikor egyszerűen csak bebambultam – mesélte Kristóf. – Nem jó érzés erről az időszakról beszélni, de hozzá tartozik az életemhez. Mindez csupán másfél évvel ezelőtt volt. Édesanyámék aggódtak értem, elvittek orvoshoz, akik megállapították, hogy probléma van a fejemben. Daganat. Azonnal műteni kellett. Dr. Nagy Gábor és Dr. Rosdy Beáta munkához láttak. 

Az orvosok nem sok jót jósoltak neki. Azt mondták a Herjeczki-családnak, hogy a fiú valószínűleg soha többet nem futballozhat, így másban kell gondolkodnia. Nehéz volt ezt feldolgoznia annak, aki egészen idáig mindent a focinak rendelt alá. 

– A műtét sikeres volt, ezután az orvosok véleménye is megváltozott. A sikeres beavatkozás után azt mondták, felejtsem el, hogy feladom az álmaimat. Krisu, ahogy sokan becézik, sokáig lábadozott, hónapokkal később kezdett el kocogni, majd több, mint fél év elteltével edzhetett újra a csapattal. Tavaly télen lépett ismét pályára, akkor még fejvédő sisakban. Mamár azt is elhagyhatta, teljes körű munkát tud végezni, de ő természetesen még annál is többet dolgozik. – Elképesztő érzés volt ott állni az NB I-es csapattal és a Himnuszt hallgatni. Rengeteget köszönhetek az edzőknek, akik foglalkoztak velem, de igazán a családomnak vagyok hálás, anyukám és húgom lelkileg is támogatnak, sőt apukám szakmailag is. A családom nélkül nem lennék itt.