Sport

A világbajnok tájfutónak teljesült az álma: Monspart Sarolta sírva ünnepelt

K. D.

Létrehozva: 2020.03.31.

Monspart Saroltát javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának. A 75 éves világbajnok tájfutónak egy álma vált valóra.

Forrás: MTI

Könnyeivel küszködve fogadta a hírt Monspart Sarolta, hogy őt javasolták a Nemzet Sportolói az el-hunyt olimpiai bajnok úszó, Székely Éva helyére az exkluzív társaságba. Ha­zánk első női világbajnok tájfutója kiemelte: titkon remélte, egyszer bekerülhet a Nemzet Sportolói közé, de ezt az álmát már kezdte feladni, miután korábban kétszer is sikertelenül jelölték a címre.

– Úgy éreztem, egyre távolabb kerülök ettől az elismeréstől. Amikor a hír hallatán zokogásba törtem ki, a férjem meg is kérdezte, azért sírok, mert nem engem választottak? Mondtam: ellenkezőleg, ezek most örömkönnyek – fogalmazott meghatódottságában a Borsnak a súlyos betegséggel küzdő Monspart, aki aktív pályafutását követően rengeteget tett azért, hogy népszerűsítse a mozgást, a tömegsportot. A hetvenöt éves korábbi futó hozzátette: nem értesítette a családtagjait, mert nem szeret kérkedni, de biztos benne, hogy szeretteihez is eljutnak majd a hírek. 

Ehhez a társasághoz csatlakozik

Balczó András (öttusa), Hammerl László (sportlövészet), Ivánkay Mária (asztalitenisz), Kamuti Jenő (vívás), Kárpáti György (vízilabda), Keleti Ágnes (torna), Magyar Zoltán (torna), Portisch Lajos (sakk), Rejtő Ildikó (vívás), Schmitt Pál (vívás), Varga János (birkózás)

– Egy pohár whiskyvel azért koccintok erre az elismerésre – tette hozzá meghatódottan Sarolta, akinek tagsága még nem végleges, erről a kormány dönt néhány héten belül. A Nemzet Sportolója az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091094_auto_resized.png
origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított