A tenisz miatt szakított párja Fucsovics Mártonnal

Volt szerelme kívülállóként nehezen tudta el­viselni, megszokni, hogy párja szinte állandóan külföldön van.
Volt szerelme kívülállóként nehezen tudta el­viselni, megszokni, hogy párja szinte állandóan külföldön van.

Több mint két hete itthon készül Fucsovics Márton, a legmagasabban jegyzett ma­gyar férfi teniszező. Igaz, nem sokáig marad, a jövő hét végi, Izrael elleni Davis Kupa-mérkőzés után máris indul Kínába. Persze addig is keményen edz, hiszen tőle várják a megváltást a csapattagok.

– Ritkán játszhatok hazai közönség előtt, pedig az na­gyon feldobja az embert – mondta a világranglista 202. helyén álló teniszező. – A vendégek talán esélyesebbek, de nekem általában jól megy a DK-meccseken, szóval bizakodó vagyok.

Mellesleg Marcit már a hazai levegő is feldobja, ritkán adatik meg számára, hogy ilyen „hosszú” ideig Pesten, illetve szűkebb pátriájában, Nyíregyházán legyen. Az edzések mellett most legalább jut némi idő a Play­Stationre és a barátokra, s ha csak teheti, moziba is elmegy. Legutóbb a Csillagok háborúja új részét nézte meg.

– Nyíregyházára ritkábban jutok el, ott, a barátok között tudok igazán feltöltődni, az ad erőt a folytatáshoz, a kemény munkához és a rengeteg versenyzéshez – magyarázta a 24 éves Fucsovics.

© Fotó: Czerkl Gábor

Talán nem véletlen, hogy másfél esztendő után alig né­hány napja szakított barátnőjével, aki kívülállóként nehezen tudta el­viselni, megszokni, hogy párja szinte állandóan külföldön van.

– A tenisz ilyen sport, a sikerek azonban szinte mindenért kárpótolnak. Ezért is remélem, hogy sokan kijönnek majd a hét végén a Műjégpálya melletti teniszpályára szurkolni ne­künk.