Sport

A skandálás volt a legérdekesebb része a Feröer elleni 1–0-s meccsnek

Bors

Létrehozva: 2017.10.10.

Tíz percig néma csönd borította a Groupama Arénát, ahol a magyar fociválogatott a feröeriek ellen lépett pályára a vb-selejtező utolsó fordulójában. Csupán elvétve lehetett hallani a vendégek bíztatását, akik szép számmal, 150-200-an jelentek meg, hogy bíztassák csapatukat. A némaság oka az volt, hogy a szurkolók, így akarták Dzsudzsák Balázsék tudtára adni, nem elégedettek a kvalifikációs sorozatban nyújtott teljesítménnyel. 

A folytatásban ugyan megjött a hanguk a drukkereknek, ám ennek sem örülhettek önfeledten a nemzeti tizenegy tagjai, ugyanis a „k..va gyenge” rigmus csendült fel, valamit Bernd Stock szövetségi kapitány leváltására tettek javaslatot azzal, hogy Dárdai Pált követelték vissza a válogatott élére, de az „Auf Wiedersehen!” sem maradhatott el. 

Az első félidőben, bár próbálkozott a magyar csapat, meglehetősen unalmas volt, igazán nagy gólhelyzetet nem sikerült kialakítaniuk,  0-0-val és hangos füttyszó kíséretében vonulhattak szünetre az együttesek.

A folytatásban nagyobb fogozatra kapcsoltak Nagyék, és Storck teljesítette szurkolók kérését is: Eppelt a félidőben Böde váltotta, ám így sem sikerült veszélyes gólhelyzeteket kialakítani. A 81. percben aztán megtört a jég: a ferencvárosi Böde Dániel pöckölte a labdát a hálóba. A szurkolókat azonban ez sem vígasztalta, továbbra is szólt az „Auf Wiedersehen!”. 
Végül egy izzadságszagú győzelemmel búcsúzott a magyar válogatott a vb-selejtező-sorozattól.

Mikor kiment még a magyar válogatott köszönteni a szurkolókat, csak füttyszót kaptak válaszul...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665015
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665015
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067334_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 foszlós és puha húsvéti kalács, ami nem hiányozhat az ünnepi asztalról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665015
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított