Sport

A lenyúlt kabala tervezője: Ha felhasználták, nevezzenek meg mint ötletgazda!

K. D.

Létrehozva: 2016.11.30.

A kabala általában szerencsét hoz a birtokosának, ám a jövő évi budapesti vizes vb-re inkább átkot. A vak komondorra emlékeztető Bol-dog után most ugyanis a vízililio­mok miatt forr a víz. Nem elég, hogy a fiú baba, Water Willy neve angolul péniszt jelent, most úgy tűnik, a lány vízililiomot, Water Lillyt koppintották. 

Az ötletgazda ugyanis egy fiatal egyetemista, Bucz Magor, aki pályázatot nyújtott be a vizes vb kabalájára, de a szervezőbizottság arculatváltás miatt nem hirdetett győztest. Tegnap mégis azzal szembesült, lenyúlták az ötletét. 

– A lenyúlás erős kifejezés, ám három egyezést is találtam a kabalafigura és a pályamunkám között. A tematika, a fejdíszes elrendezés és a Lili elnevezés is erősen hajaz az ötletemre – mondta a Borsnak Bucz Magor. – Először örömet éreztem, hogy amatőrként sikerült ráhangolódnom arra a gondolatmenetre, amit végül a szervezők is befutónak találtak. Aztán, bár a konkrét grafikai kidolgozás egyezése csekély, mégis felvetődött bennem a kérdés: nem lehetséges, hogy ihletforrásként használták az eredménytelennek minősített tervemet és névjavaslatomat anélkül, hogy erről tájékoztattak volna?

A név felhasználása azért is lényeges kérdés, mert az eredeti kiírásban az szerepelt, hogy szétválaszthatják a névadást a figurától, ebben az esetben az ötszázötvenezer forint harminc százaléka a névadóé, míg hetven százalék a rajzolót illeti. Valóban lehet találni eltérést Magor munkája és a végső kabalafigura között, ám az egyértelmű, a név ugyanaz. 

– Sem a névre, sem az ötletre vonatkozóan nem kaptam olyan értesítést, hogy felhasználnák a művemet. Azt szeretném, hogy ha valóban ihletforrásnak használták a munkámat, akkor nevezzenek meg, mint ötletgazda – zárta Magor, aki egyelőre jogi lépé­seken nem gondolkodik.

Csípős

Lassan már Hosszú Katinka sem kell Gyárfás Tamás megbuktatásához, ha a sportvezető házhoz megy a lówillyért. Kövér Dávid

Kerestük az illetékeseket is, ám hivatalos választ nem kaptunk. A szövetséghez közelálló személytől úgy tudjuk, csupán a véletlen műve a hasonlóság. A névválasztással kapcsolatban a szervezőbizottság mérlegelni fogja, hogy megkapja-e Magor valamikor a 165 ezer forintot. Az viszont biztos, a beígért vb-jegyet meg fogja kapni a fiatal egyetemista.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított