Sport

A játékosok buktatták meg az MTK edzőjét

(t. n.)

Létrehozva: 2016.02.04.

Váratlanul menesztette László Csaba vezetőedzőt az MTK. A szakemberrel hosszú távon terveztek, aztán fél év után elzavarták. A játékosok panaszkodtak rá.

Minden jel arra utal, hogy a játékosok buktatták meg László Csabát, akit előzmények nélkül, a téli felkészülés közepén, egyik pillanatról a má­sikra menesztett az MTK. A korábbi litván és ugandai szövetségi kapitány kirúgása azért is váratlan, mert a klub hosszú távra tervezett vele. A nyá­ron – az NB I-ben szokatlan módon – hatéves (!) szerződést kötöttek Lászlóval.

A Bors úgy tudja, a szókimondó edző az első perctől nem jött ki a játékosokkal, és Domonyai László klubigazgatóval sem volt éppen baráti a viszonya. A szakításhoz végül az vezetett, hogy a csapat törökországi edzőtáborozása után a focisták erőnléti gondokra panaszkodtak.

– Két hét sincs a bajnoki kezdésig, ám egy félidőnél tovább nem bírjuk – árulta el az egyik, névtelenséget kérő MTK-játékos.

Domonyai a csakfoci.hu-nak adott nyilatkozata is arra utal, hogy Lászlónak komoly nézeteltérései lehettek az öltözőben: – Számunkra a játékosok le­hető legjobb felkészülése a legfontosabb, a legfőbb, hogy ők nyugodtan készülhessenek a tavaszi folytatásra. A csapat ér­deke ezt a döntést kívánta meg – kommentált a klubigazgató.

Lászlót nem tudtuk elérni, az nso.hu-nak is csak szűkszavúan beszélt: – Meglepődtem a döntésen, de többet még nem szeretnék mondani az ügyről – felelte az edző, akinek helyét az idény vé­géig Teodoru Vaszilisz veszi át. A pályaedzőből lett vezetőedző huszonkét éve dolgozik az MTK-nál, amely az ötödik helyről várja a tavaszi folytatást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483612
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483612
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget