Sport

A Honvéd kiszáll: kisajátították Puskás nevét

Bors

Létrehozva: 2016.02.12.

A Honvéd a jövőben nem árul semmi olyat, amin Puskás Ferenc neve látható s amiből az Öcsi bácsi hagyatékát kezelő cég profitál.

Mindezt a Borsnak megerősítette George F. Hemingway kispesti klubtulaj.

Amióta kiderült, hogy a Puskás-értékek Felcsútra kerülnek, holott az életében sosem járt ott, s nem pedig Kispestre, miközben soha más csapatban nem szerepelt, éles ellentét alakult ki a Honvéd és Felcsút között. Ennek része volt például, hogy a Puskás FC sajtófőnöke, Szöllősi György levetett egy molinót a két csapat meccsén, mivel azon a fővárosi drukkerek Puskás, Kispest, Hungary felirattal jelezték, mit gondolnak a felcsúti birtoklási őrületről. Aztán azzal folytatódott az ügy, hogy Szöllősi az általa szerkesztett FourFourTwo magazinban megjelentetett egy publicisztikát, ami arról szólt, hogy épp a Honvéd akarja kisajátítani Puskást.

Emiatt Hemingway pert indított, de a minap elbukta. Ekkor tudta meg, hogy a Puskas.com Kft. 47 száza­lékos tulajdonosa Szöllősi, aki tehát maga is érdekelt abban, hogy a Puskás név minél inkább jövedelmezzen.

– Azokat a termékeket, amelyeknek a hasznából Szöllősi is részesül, a Honvéd ellen intézett gyalázatos támadása miatt a Honvéd ezentúl nem forgalmazza. Miután a Puskás-védjegyet levédette ez a kft., a Honvéd egy fillért nem kap az eladott termékekből – rögzítette a klubtulaj.

Kerestük Szöllősi Györgyöt is, de a Magyar Sportújságíró Szövetség elnökeként külföldön tartózkodik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551111
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja