Sport

A BEK-döntőben nem mondták ki Kű Lajos nevét

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2019.03.31.

Kű Lajos korábbi válogatott futballista, az Aranycsapat Alapítvány elnöke megjárta a mennyet és a poklot is, mégis elégedett az életével.

Forrás: Czerkl Gábor

Úgy tudom, szeretné javasolni, hogy a magyar labdarúgás napját minden évben az 1954-es labdarúgó-vb Magyarország–Uruguay elődöntő időpontjában ünnepeljük. Miért?

Azért mert a világ sport­újság­íróinak szavazatai alapján azt a június 30-ai lau­sanne-i meccset tartják minden idők legszínvonalasabb vb-negyeddöntőjének mind a mai napig. Na és ott Kocsis Sanyi hosszabbításban szerzett két góljának köszönhetően a döntőbe jutottunk.

Kocsis Sándorban és önben közös, hogy ön is disszidált, csak éppen a hetvenes évek elején.

Kutas István volt akkoriban az MLSZ elnöke, na­gyon nagy Fradi-szurkoló, és állítólag én voltam az egyik kedvence. Amikor eljöttem a Fradiból, behívatott, és azt mondta, letöröl a magyar foci térképéről. Megvádolt, hogy antiszemita vagyok, meg szovjetellenes, és hasonló szép jelzőkkel illetett.

Grosics Gyula volt a Volán elnöke, és kértem, hadd keressek némi pénzt. Gyula segített is, kaptam havi 3700 forintos fizetést, és játszhattam a BLASZ-ban. Na, akkor döntöttem el, hogy lelépek.

Itthon három komoly csapatban, a Videotonban, a Ferencvárosban és a Vasasban futballozott. 
Hol érezte magát igazán otthon?

Fehérváron születtem, a város mindig a szívem csücske lesz, de a Fradiban szerzett élményeim örök életűek.

BEK-döntőt is játszott.

Hogyne. Ráadásul nekem megadatott, hogy játszhattam 1978. májusában a londoni Wembley-stadionban.

Belga csapat sem előtte, sem azóta nem került döntőbe. Önöknek hogyan si­került?

A többi között kivertük az elődöntőben a Juventust, de én még ott nem játszhattam, mert el voltam tiltva a disszidálás miatt. A döntő előtt Ernst Happel, a világhírű osztrák szakember megkérdezett: Paprika – mert csak így hívott –, mikor jár le az eltiltása? Mondtam, a döntőn már játszhatok.

Később tudtam meg, hogy itthon milyen ellenpropagandát csináltak nekem. Az egyik itthoni újság lehozta, hogy összeverekedtem a belga rendőrökkel, és börtönben vagyok. Aztán amikor megtudták, hogy semmi sem igaz ebből, akkor úgy tálalták a Bruges összeállítását, hogy nem szerepeltem benne. A meccset itthon közvetítő tévériporter nem mondta ki a nevem, csak annyit, hogy a belga tízes. Hatvan­nyolc percet játszottam, és akkor is sérülés miatt kellett lejöjjek.

Mikor jött haza?

1977. január 2-án léptem le, és utána tíz évig nem jöhettem. Aztán amikor kaptam útlevelet, akkor minden nagyobb ünnepen itthon voltam, de végleg csak 1997-ben költöztem vissza Budapestre.

Ha most összegzi az életét, mire a legbüszkébb?

Nem tudok sorrendet felállítani, de talán a kitüntetésekre. 
A Széchenyi-díjra, a Prima Primissima-díjra, meg a Székesfehérvár díszpolgára címre. S dolgozom tovább, hogy megvalósítsam a mottómat: nemzetegyesítés határok nélkül!
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139848_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713440711
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140504_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai Pál lázban tartja Berlint, az otthonában könyörögtek neki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713440711
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137825_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713440711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713440711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget