Sport

85 év után Lipcseivel nyer MK-t a Soroksár?

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2019.04.05.

A Mol Vidi ugyan kiverte a Fradit az MK negyeddöntőjében, ám a sorozat mégsem marad FTC-érdekeltség nélkül. A gárda fiókcsapata, a Soroksár – amelyet a zöld-fehérek korábbi klasszisa, Lipcsei Péter irányít – ott lesz a négy között, és a Honvéddal találkozik.

Forrás: Zsolnai Péter

Mennyi esélyt adott csapatának, amikor kiderült, hogy a Puskással mérkőznek?

Hetven-harminc százalékot – felelte a 47 éves szakember.

Mármint kinek a javára?

Természetesen a Puskáséra. A visszavágó előtt is azt mondtam, nem mi vagyunk a továbbjutás esélyesei.

És mégis…

Le a kalappal a játékosaim előtt, odatették magukat. Igaz, a szerencsével sem álltunk hadilábon, de ezzel együtt is megérdemeltük szerintem. És így a soroksári foci történetében újabb fejezetet írtunk. Alig valaki emlékszik rá, de a Soroksár nyert már Magyar Kupát: 1934-ben. Azóta még a legjobb nyolcat is csak távolról láttuk.

A fináléért a Honvéddal meccselnek. Ha önön múlik, kit választ ellenfélnek?

Kis csapat vagyunk, nekünk már az is megtiszteltetés, hogy ott lábatlankodunk a nagyok között. Nem gondolkodtam ezen, hiszen a másik három csapat és köztünk osztálykülönbség van.

A bajnokságban a hatodik helyen állnak. Mi a cél?

Nem álmodozunk dobogóról. Mi a Fradi fiókcsapata vagyunk, s az az egyik nagy feladatunk, hogy minél több ferencvárosi kötődésű játékost adjunk az anyaklubnak. Emellett persze szeretnénk a lehető legjobban szerepelni.

Mikor lesznek klubhű, akár a Fradihoz kötődő klasszis magyarjaik?

Épp azon dolgozunk, hogy minél előbb minél több ilyen legyen. A Fradi mindenkori vezetőedzőjének hatáskörébe tartozik, hogy kire tart igényt a keretünkből. Most például bátran ajánlanám Szergej Rebrovnak Kundrák Norbertet, az ifjú csatár tizenhárom gólnál jár.

Rebrov konzultál néha önnel?

Nem nagyon. Amióta szerződtették, kétszer vagy háromszor találkoztunk. Akkor átbeszéltük, kik azok a játékosok, akiket idead nekünk, de gondolom, más forrásból azért képben van.

Álmodik arról, hogy egyszer a Fradi vezetőedzője lesz?

Hogyne: fontos, hogy az embernek legyenek ambíciói. Igyekszem tanulni, fejlődni legjobb tudásom szerint dolgozni, hogy  egyszer enyém lehessen az  első csapat kispadja. Ha már edzőségre adtam a fejem, ez kell, hogy szerepeljen a céljaim, álmaim, vágyaim között. A többi aztán már  nem az én dolgom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694712
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694712
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított