Sport

6,2 milliót kaszált Kassai Viktor 12 napért

K. B.

Létrehozva: 2015.05.28.

Az Európai Labdarúgó Szövetség a TeleSport kérésére lerántotta a leplet arról, mennyit tesz zsebre Kassai Viktor egy Bajnokok Ligája-, illetve Európa Liga-meccs vezetéséért.

Az európai kupasorozatokra felkért já­tékvezetőknek jár például napidíj (200 euró), de mivel a mérkőzés előtti napon érkeznek, és csak az összecsapás utáni napon távoznak, így ez összesen 600 euróra (185 ezer Ft) rúg.

A repülőjegyet, valamint a szállást az UEFA állja, de a szervezet még 200 eurót (61 ezer Ft) ad arra, hogy az otthonából a repülőtérre, majd onnan visszajusson a bíró. Kassai ennyiért akár limuzinnal is mehetne Ferihegyre, majd onnan haza.

A BL első két selejtezőkörében fejenként 700 euró (215 ezer Ft), utána pedig már 1000 euró (308 ezer Ft) üti a bíró markát.

A gázsin azonban a negyedik összetevő dobja a legnagyobbat. Ez az úgynevezett bónusz, ami az európai szövetség besorolásától függ. Az elit csoport tagjai fújásonként 3500 euróval (1 millió Ft), a második kategóriáé 2500-zal (771 ezer Ft) számolhatnak.

Ha pedig ez nem lenne elég, a játékvezető 300 eurónál (92 ezer Ft) kisebb értékű ajándékot bátran elfogadhat bármely érdekelt szervezettől vagy személytől.

Kassai Viktor az idei kiírásban négyszer kapta meg ezeket az összegeket, vagyis tizenkét nap alatt közel 6,2 millió forintot keresett. 

Hazai mérleg

NB I (bajnoki, ligakupa, magyar kupa)

Itthon jelenleg tizenkét profi játékvezető van, az ő fizetésük is összetett. A keret alapbére havi 400 ezer forint körüli összeg, amihez jönnek a meccspénzek. A magyar első osztályban egy fújásért 90 ezer jár, és átlagosan egy héten két-három küldésük van. Az MLSZ emellett fedezi a bírók utazási költségeit is, vagyis közel havi egymilliót kereshetnek.

Megyei bajnokság

Esetükben a meccspénzeket egyedül az utazási költségek egészítik ki. A megye I-ben 12 ezer forintért, a megye III-ban pedig 7 ezerért vezetnek le egy meccset a bírók. Ezen a szinten viszont több, hetente akár öt-hat mérkôzéssel is lehet számolni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713569111
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145750_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713569111
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713569111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713569111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja